#London



Véres bugyi, elefánttrágya, skót panaszdal: mind művészet

A rangos brit Turner-díjat december 6-án adták át a londoni Tate Britain galériában. A fődíjat idén Susan Philipsz skót művész kapta hanginstallációjáért. A díj odaítélésének több mint két évtizedes története során számos meghökkentő döntés született, a kritikusok gyakran megkérdezik a nyertes munkáit látva: ez művészet? Itthon az Aviva-díj hajaz a Turnerre, melyet idén másodszorra adták át a Műcsarnokban még november elején.



Budapesti járatokat töröltek Londonban a nagy hó miatt

Jórészt megbénult a közlekedés csütörtökre Nagy-Britannia jelentős részén a napok óta folytatódó havazás és a sarkvidéki hideg miatt. A behavazott országutakat elhagyott járművek ezrei torlaszolják el, több helyen - így Londonban is - felvásárlás kezdődött, és legalább egy újabb teljes napra zárva marad a második legnagyobb brit repülőtér, a londoni Gatwick, ahol az összes többi járattal együtt a három budapestit is megint törölték.




Londonban is a devecserieknek gyűjtöttek

A vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítésére rendezett hangversenyt hétfőn este a londoni magyar nagykövetség, az angliai Magyar Kulturális Központ és a Brit-Magyar Baráti Társaság - számolt be az InfoRádió.









Tandíj-balhé: felhőkarcolóba törtek be a brit diákok

Több tízezres, időnként erőszakba torkolló tüntetés zajlott szerda délután Londonban a kormányzó Konzervatív Párt központjának is otthont adó belvárosi irodakomplexum előtt az állami egyetemek által kiszabható tandíj felső határának meredek emelése ellen.



2012 fontos belépő

A megnyitóra szóló legdrágább belépő stílusosan 2012 fontba (körülbelül 624 ezer forintba) kerül majd a 2012-es londoni olimpián.