Május végéig letartóztatásban maradhat a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója és az élettársa
Egyúttal kiderült, hogy bővült a gyanúsítások és a gyanúsítottak köre is.
Egyúttal kiderült, hogy bővült a gyanúsítások és a gyanúsítottak köre is.
HVG
A nyomozási bíró megállapította, hogy a vizsgált bűncselekmény tárgyi súlya, jellege, az elkövetés körülményei, továbbá a kiszabható büntetés mértéke miatt tartani lehet a gyanúsított szökésétől, elrejtőzésétől, valamint fennáll az eljárás befolyásolásának veszélye.
HVG
HVG
MTI
A késes támadással gyanúsított férfi letartóztatását indítványozták.
HVG
A férfi és társai több mint hatvan millió forintot érő zsákmánnyal távoztak a biatorbágyi otthonból, ahol egy pár a tízhónapos csecsemőjével lakott.
HVG
A gyanúsított két éve követte az Iszlám Állam propagandaanyagait, és több emberrel is beszélt arról, hogy merényletre készül a tanára és osztálytársai ellen.
MTI
Károly király szerint egy „teljes, tisztességes és megfelelő eljárás” keretében fogják kivizsgálni András volt yorki herceg ügyét.
HVG
A helyszínen működő térfigyelő kamerák felvették, hogy az egyik gyanúsított, egy nő egy román rendszámú buszról leszállva egy fekete sporttáskát tesz le egy szemetes mellé.
HVG
A gyanú szerint a cég vezetője csaknem tízmilliárd forintos kárt okozott, akár 15 évet is kaphat.
HVG
HVG
MTI
A kisfiúnak egy járókelő sietett a segítségére.
HVG
Akár 25 évet is kaphat Lengyelországban Zbigniew Ziobro. Kérdés azonban, hogy Varsó végre tudja-e hajtani az elfogatóparancsot, miután a magyar kormány törvénymódosítást is bevetett, hogy megvédje a 26 rendbeli bűncselekménnyel vádolt lengyel politikust.
MTI
A döntés már decemberben megszületett, de most vált véglegessé.
HVG
El akarta zavarni a fiát, majd benzinnel locsolta és égő gyufát dobott felé.
MTI
A torontói rendőrség letartóztatta.
HVG
Három hónapra rendelte el a bíróság a volt igazgató, az egyik gyermekfelügyelő, egy nevelő, valamint az egyik rendész letartóztatását.
HVG
A színésznek február elején kell bíróság elé állnia.
HVG
Több órán keresztül hallgatták ki pénteken a házaspárt. A hírek szerint a tragédia egyelőre nem került szóba, csak az anyagi helyzetük.
HVG
A férfi állítólag azt tervezte, hogy fegyvert vásárol, és azzal politikusokra támad.
HVG
A három férfi és egy nő a gyanú szerint bántalmazta a Budapesti Javítóintézetben letartóztatásban lévő fiatalkorúakat.
HVG
A bíróság szerint fennáll a szökés veszélye. A fiú a gyanú szerint kábítószer hatása alatt állt, illetve alkoholt is fogyasztott.
HVG
A gyanú szerint Mohammad Hannoun közreműködésével több mint 7 millió euróhoz jutott a palesztin terrorszervezet.
HVG