#lefejezés


Fehér Ház: terrortámadás volt az amerikai újságíró lefejezése

Az Egyesült Államok elleni terrortámadás volt James Foley amerikai újságíró lefejezése – ezt mondta pénteken Washingtonban Ben Rhodes helyettes elnöki nemzetbiztonsági tanácsadó. Jelezte azt is, hogy az amerikaiak készek újabb csapásokat mérni az Iszlám Államra, ebben nem fogja feltartóztatni őket az iraki-szíriai határ.



Tévedésből mást fejezett le, bocsánatot kért az al-Kaida

Bocsánatkérésre kényszerült az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel szövetséges egyik szíriai felkelőcsoport, miután kiderült, hogy egy félreértés miatt az ő oldalukon harcoló fegyveres alakulat egyik parancsnokát fejezték le nyilvánosan – írta pénteken a Telegraph című brit lap.


Lefejeztek három szerzetest Szíriában

Lefejezett három ferences szerzetest múlt vasárnap a szíriai al-Nosztra Front nevű iszlám radikális csoport. A három férfi lefejezéséről készült felvételeket az internetre is feltették.






Lefejeztek egy ukrán bírót és a családtagjait

Ismeretlenek lefejezték egy család négy tagját szombaton a kelet-ukrajnai Harkivban - közölték a helyi hatóságok. Az előzetes információk szerint a város Frunze kerületi bíróságának egyik bíráját, a feleségét, a fiúkat és annak élettársát ölték meg. Mind a négy áldozatot lefejezték.