Az űrben használható műszerek fejlesztésében, orvosdiagnosztikai innovációkban, de akár az asztronauták felkészítésében is segíthet a hamarosan kísérleti fázisba lépő, új Mágneses Nulltér Laboratórium.
A természetből vagy egy vuhani laboratóriumból szabadult-e el a kórokozó? Egyelőre mindenki azt hisz, amit akar, mert egyik verzióra sincs bizonyíték, de ahogy Kína kezelte az ügyet, az nem csak az összeesküvés-elméletek híveit késztette gyanakvásra.
Azonnal nyilvánosságra kell hozni, hogy megoldott-e a Veszprém megyei kórházak diagnosztikai laborháttere, és ha nem, még ma megoldást kell találniuk az egészségügyi szerveknek – véli a Társaság a Szabadságjogokért. A jogszabályok értelmében ugyanis nem működhet kórház laboratóriumi diagnosztikai háttér nélkül – áll a jogvédő civil szervezet közleményében. Sem a megyei kormányhivatal, sem a tiszti főorvos nem árulja el, mi a pontos helyzet, csak szivárgó hírekből tudható, hogy az egész megye kórházi laborháttér nélkül maradt. Ez mérföldkő a magyar egészségügyben: ilyen súlyos és ennyi embert érintő összeomlás eddig még nem történt. A TASZ orvost, egészségügyi dolgozót és beteget is keres, hogy legyenek ügyfelei a jogsértés miatt indítandó eljárásban.
Már 201 laboratóriumról derült ki, hogy tévedésből kapott élő lépfenebaktérium-mintákat még májusban egy Utah állambeli katonai laboratóriumból - tudatta csütörtökön az amerikai védelmi minisztérium.
A víz évmilliók óta a föld mélyén lapul, nekünk csak annyi dolgunk, hogy felszivattyúzzuk, lehűtsük és megigyuk? A valóságban nagyon bonyolult és költséges folyamat ásványvizet “gyártani”. Tudta például, hogy a kristálytisza – vagy legalábbis annak tűnő – ásványvíz is meg tud romlani? Hol lehetnek gyenge pontok a gyártási folyamatban, kiket neveznek Gestapónak? A minapi baktériumbotrány nyomán utánajártunk, hogyan is készül az egyik legegyszerűbb élelmiszer-ipari terméknek tartott ásványvíz.
Saját fejlesztésű minilaborjait szállítja a svájci Roche cégnek a 77 Elektronika, az öt évre szóló szerződés értéke 50 millió euró. A családi tulajdonban levő magyar cég idén 30 százalékkal növeli eladásait a világpiacon. A kórházi és rendelőintézeti hasonló laborok területén 40 százalékos részesedéssel rendelkezik a világon a magyar vállalkozás.