Szijjártó: Elfogadhatatlan a Ryanair járatának földre kényszerítése
A külügyminiszter azt mondta, örül annak, hogy az EU határozottan lépett.
A külügyminiszter azt mondta, örül annak, hogy az EU határozottan lépett.
MTI
MTI
hvg.hu
A hat nyelven beszélő utolsó magyar trónörökös magyarnak vallja magát és úgy gondolja, hogy édesapja leginkább az optimizmust hiányolná a politikusok vitáiból. Mit ért el Horn Gyula utazó nagyköveteként és a Vöröskeresztben? Mit jelent számára a luxus? HVG portré a párizsi magyar nagykövetről, Habsburg Györgyről.
Koltai György haláláról hétfőn számolt be a Yemen Akhbar oldal, később viszont egy férfi jelentkezett a nevében lapunknál, azt állítva, hogy él. Kedden azt közölte a SAM genfi emberi jogi szervezet, hogy Koltai már tavaly meghalt.
hvg.hu
A német tárca határozottan elutasította a Gulyás Gergely által felállított náci párhuzamot.
hvg.hu
A párt két tagja a rendőrségen kezdte a pénteket, ahol kiderült, hogy nem olcsó mulatság eltávolítani a betonról vízalapú festéket. Szerintük egyértelműen vegzálásról van szó.
hvg.hu
A közönség tagjai a világ különböző pontjairól érkeztek.
hvg.hu
Majdnem 2 milliárd forintot elköltött ugyanakkor favipiravir hatóanyagú gyógyszerekre – derült ki a Transparency Internationalnak adott válaszaikból.
hvg.hu
A külügyminiszter szerint akkor lehet aláírni a szerződést a Szputnyik V-ről, ha a magyar gyógyszerészeti hatóság úgy dönt, hogy megadja a vészhelyzeti használati engedélyt az orosz vakcina magyarországi használatára.
MTI
MTI
hvg.hu
A lélegeztetőgépek beszerzéséhez hasonlóan hatalmas üzlet üzembe helyezni azokat. A Külügyminisztérium megrendelésén nem több tucat, hanem csak két vállalkozás osztozott, meglehetősen furcsán. Az eszközök beüzemeléséről szóló, a hvg360 birtokába jutott szerződésekből az is kiderült, hogy Szijjártó Péter tárcája nemcsak irracionális mennyiségű lélegeztetőgépet vett feleslegesen százmilliárdokért, hanem a beérkezettek közül szintén észszerűtlenül sokat bontatott fel, nézetett át és raktároztat közülük – további súlyos milliárdokért.
Joó Hajnalka
Tíz dózis minta érkezik Magyarországra az orosz oltóanyagból.
hvg.hu
A külügyminisztérium hagyományosan biztosított eddig minden kommunikációt az új elnöknek, de Trump nem fogadja el, hogy Bident választották meg.
hvg.hu
A külügyminiszter Bangkokban produkált pozitív tesztet, egyeztetnek a hazaszállításáról.
MTI
MTI
hvg.hu
A külügyminiszter szerint Magyarország olyan helyzetben van, hogy tud segíteni más országoknak, azonban konkrét választ arra nem adott, hogy hány gépet szeretnének értékesíteni.
hvg.hu
De előny sem, ha mégis az lenne, az helytelen.
hvg.hu
Szászfalvi-Farkas Lenke rohamos tempóban lép előre a külügyben.
hvg.hu
Ukrajna szerint Pótápi Árpád János kampányolni utazott el Kárpátaljára, a magyar külügyminisztérium szerint szó sincs erről.
hvg.hu
Átcsoportosítottak pár milliárdot, így jutott némi extrához a tárca űrprogramja.
hvg.hu
A tárca szerint „versenyképes piaci bér nélkül megfelelő munkaerő alkalmazása lehetetlen".
hvg.hu