#külpolitika

Hegedűs Dániel: A vétó- és hintapolitika feladása nem lesz elég – a demokratikus kibontakozás külpolitikája és az előtte álló kihívások

Nem elég az elköteleződés az Orbán-rezsim külpolitikai irányvonalának felszámolása iránt, egy leendő Tisza-kormánynak azért is aktívan kell tennie, hogy újra elismert tagja legyen a nyugati szövetségesi rendszernek. És azért is, hogy megakadályozza a mostani szövetségesek befolyásolási kísérleteit. Hegedűs Dániel cikksorozatának első része.




Thürmer Gyula lánya és Bencsik András fia is feltűnik az orbáni nagystratégia új alapítványában

A Konnektivitás Barátai Alapítvány célja – hasonlóan a kormányéhoz –, hogy „Magyarország az átrendeződő új globális világrend nyertesei közé tartozzon”. Ebben segítenek a kurátorok: egykori diplomaták, minisztériumi bennfentesek és a befuccsolt Fudan-kampusz egyik ötletgazdája is. Azt nem árulják el, honnan van az alapítványi vagyon.








"Lehet a nagykövetet előszobáztatni, de az általa elmondott üzenet Berlinből jött"

A beszéd világos és nagyon kemény volt, s egyetlen pontjára sem mondható, hogy nem igaz – mondta a HVG-nek Balázs Péter egykori külügyminiszter. A politikus azt követően nyilatkozott, hogy Julia Gross, Németország budapesti nagykövete azt mondta a német egység napja alkalmából mondott beszédében, hogy a magyar kormány lépései aláássák a Magyarországgal szembeni bizalmat. Szent-Iványi István szerint a beszéd komoly politikaváltás jele.