#krízisalap

Gönczi Gábor cége is szerepel a krízisalapból odaítélt támogatások listáján, a tévés szerint a tudta nélkül

Göncziék a Széchenyi Mikrohitel Max támogatott konstrukcióra pályáztak, amit meg is ítéltek nekik, később azonban ezt sem hívták le, a jelek szerint azonban ez az összeg tudtunk nélkül kerülhetett abba az alapba, amelyből a háború által negatívan érintett cégeket támogatja a kormány – miközben a Rozmaring Garden Kft.-t hónapokkal a háború kitörése után alapították.




Merkel átverte akaratát az eurózónán

Az eurózóna krízisalapjának megnöveléséről és az eurózóna tagállamok nemzeti törvényeiben rögzítendő versenyképességi célok elfogadásáról állapodtak meg szombat hajnalban az eurózóna államainak vezetői brüsszeli csúcsukon. Az egyezség igazi sikertörténet Angela Merkel német kancellár számára, akinek sikerült a számos tagállamban elszállt eladósodottság leküzdéséhez szükséges lépésekre rábírnia a tizenhét államot.




Bedőlt hitelek: hogy segít az önkormányzat?

Az önkormányzatoknak van ugyan lehetőségük arra, hogy – elővásárlási jogukkal élve – megvegyék a bedőlt hitelek miatt árverezésre ítélt ingatlanokat, majd bérbe adják őket a korábbi tulajdonosnak, de ezt a módszert sok helyen nem alkalmazzák – derül ki a Népszabadság körképéből.



Negyvenezren kaptak eddig támogatást a krízisalapból

Eddig 45 ezren kértek és 40 ezren kaptak támogatást a kríziskezelő alapból, amelyből másfél milliárd forintot fizettek ki a pénzügyi-gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe került embereknek - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő a Kazincbarcikán tartott kormányszóvivői tájékoztatón csütörtökön, ahol a 40 ezredik kérelmezőnek adták át a segélyt.




Mától működik a krízisalap

Mától kezdi meg működését a krízisalap, amelyet a kormány azért hozott létre, hogy a gazdasági válság miatt átmenetileg krízishelyzetbe került családoknak gyors segítséget biztosítson.









Megnyílt a válság miatt bajba jutott családok kríziskezelő alapja

Megnyitotta a kríziskezelő alap számláját szerdán a Magyar Államkincstár – közölte a Pénzügyminisztérium. A kormány szerdán döntött róla, hogy egymilliárd forinttal hozza létre a kríziskezelő alapot, amelyhez magánszemélyek, vállalkozások, anyagi helyzetük függvényében önkéntesen hozzájárulhatnak, hogy vissza nem térítendő támogatással segítsék a világgazdasági válság miatt átmenetileg nehéz helyzetbe került családokat.