#köztársasági elnök

A hétköznapok hőseire is oda akar figyelni Áder János

Áder János jó esélyt lát arra, hogy Magyarországon rendezzenek jövőre egy vízügyi problémákkal foglalkozó ENSZ-konferenciát – egyebek mellett erről is beszélt az államfő az InfoRádiónak csütörtökön adott interjúban. A köztársasági elnök elmondta azt is: egyik legfontosabb feladatának pedig azt tartja, hogy felhívja a figyelmet a hétköznapok elismerésre méltó, de nyilvánosságot mégsem kapó teljesítményeire. Felesége aktívabb közéleti szereplésével kapcsolatban pedig türelmet kért az elnök, társának legkisebb gyermekükkel is foglalkoznia kell még ugyanis.


400 fős településre látogat Áder János szerdán

Áder János köztársasági elnök szerdán a 400 fős tolnai kistelepülésre, Belecskára látogat. Az államfő személyes jelenlétével fel szeretné hívni a figyelmet a belecskai zöldség- és gyümölcstermesztésen alapuló önkormányzati szervezésű foglalkoztatási programra.


Áder: nem helyezte karanténba az EU Magyarországot

Áder János szerint vannak ugyan vitás kérdések Magyarország és az Európai Unió között, de nem több és nem is kevesebb az uniós országok átlagánál. "Semmiféle karanténról nem beszélhetünk" ezzel kapcsolatban – fogalmazott a köztársasági elnök a Heti Válasznak adott interjúban, amely a lap csütörtökön megjelenő számában olvasható.






Uniós tagságot akar az új szerb elnök, és Koszovót sem engedné

Két, egymást kizáró célt fogalmazott meg csütörtökön Tomislav Nikolic szerb köztársasági elnök, miután a belgrádi parlamentben letette az államfői esküt. Az egyik cél az uniós csatlakozás, a másik pedig Koszovó megtartása, amely 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét. "Olyan házat akarok, amelynek két ajtaja van, és az egyik keletre, a másik nyugatra néz" – fogalmazott.


Mádl olcsóbb, Sólyom drágább lakást kapott Schmitt kereténél

Már keresik Schmitt Pál köztársasági elnök állami szolgálati lakását, vagyis a volt államfő kérte, hogy az állam biztosítson számára ingatlant - írta szerdai számában a Blikk. Egy kormányhatározat szerint a volt államfőnek 150 millió forint értékben vásárolhatnak ingatlant. Korábban Mádl Ferencnek 126 millióért, Sólyom Lászlónak viszont 195 millióért vásároltak luxusingatlant. Schmitt annak ellenére kérte az állami lakóhelyet, hogy legutóbbi vagyonnyilatkozata szerint három nagy értékű ingatlana is van.





Flashmobbal demonstráltak Áder beiktatása után

Valódi demokráciát követelt az Occupy-csoport szervezésében tucatnyi civil demonstráló Áder János köztársasági elnöki csütörtöki beiktatása után a Sándor-palota előtti téren. A flashmob résztvevői így kívánták felhívni az új államfő és a közvélemény figyelmét a demokrácia és a társadalmi igazságosság fontosságára.



Nagy a titkolózás Áder beiktatásáról - Mádlé volt eddig a legdrágább

Csütörtökön iktatják be ünnepélyesen hivatalába Áder János köztársasági elnököt. A ceremóniáról egyelőre nem tudni részleteket. A korábbi államfői beiktatások közül Mádl Ferencé volt a legdrágább, az egész napos ceremóniára 120 milliót költöttek. Göncz Árpád és Sólyom László beiktatása egy fillér közpénzbe sem került.



Áder vissza fogja dobni a rossz törvényeket

Áder János államfőként kiemelt figyelmet szentel majd annak, hogy életünkben mindinkább polgárjogot nyerjen egymás sikereinek és teljesítményének elismerése, ragaszkodik az alkotmány által rá rótt jogok és kötelezettségek maradéktalan betartásához, és minden olyan kérdésben, amiben szükséges az egyeztetés, a parlamenti pártok véleményét is meghallgatja. Magyarország ötödik, szerdán megválasztott köztársasági elnöke az MTI-nek adott interjújában beszélt arról is, bár van szándék benne a közállapotok jobbítására, ez semmiképp sem jelenti azt, hogy bármilyen formában be akarna avatkozni a pártok, az Országgyűlés vagy a kormányzat felelősségi körébe tartozó munkába.



A parlament megválasztotta államfőnek Áder Jánost

A parlamentben a köztársasági elnök személyéről rendezett szavazáson 307 képviselő vette fel a szavazólapot, az urnába 305 szavazócédula került, ebből 3 érvénytelen volt, de Áder Jánosra 262-en szavaztak. Mindez azt jelenti, hogy minden fideszes Áder Jánosra szavazott, így nem volt "vakond". Az új államfő hivatalosan május 10-én lép hivatalába.


Szerdán 11 óra után lehet Áder János nagy pillanata

Az Országgyűlés mai ülésén dönt Áder János fideszes európai parlamenti képviselő köztársasági elnöki jelöltségéről. A kormánypárti politikus megválasztásához az első fordulóban a parlamenti képviselők kétharmadának szavazatára lesz szükség. Az ellenzéki pártok korábban azt közölték: vagy részt sem vesznek a titkos voksoláson, vagy nemmel szavaznak a Fidesz-KDNP jelöltjére.