Egy német szociális munkás szerint közösségi alkalmazáson küldözgették a meghívókat egymásnak a kölni menekültek, bár ez még nem jelenti azt, hogy eleve azért gyűltek össze, amivé a szilveszteri utcabál változott.
Bármilyen hihetetlenül is hangzik, a Világ vége tényleg létezik: egy falu Nagy-Britanniában, akárcsak a Síró gyerek szigete Floridában, de már egy vödör vérről is sikerült utcát elnevezni.- A szenvedés és szomorúság minden ízében átjárja az életünket, miért pont a földrajz, pontosabban a földrajzi nevek maradnának ki ebből? És különben is, ki mondta, hogy hegységeket és tavakat csak külső tulajdonságaik és felfedezőik alapján lehet elnevezni? Arról nem is beszélve, hogy az utcáknak miért kell örökké híres államférfiak, színésznők, növények, tavak és hegyek nevét viselniük?
Szinte már kívülről fújjuk, melyek a stressz legtipikusabb forrásai: munka, kollégák, pénzügyek, egészség, politika, párkapcsolatok. Azonban léteznek kevésbé ismert jelenségek, amelyek ugyanúgy komoly stresszfaktort jelenthetnek az életünkben. Például az ételallergia, a rendetlenség, a közösségi média és a környezetünkben lévő pesszimista emberek. Gyűjteményünkből most kiderül, hogy melyek a stressz leggyakoribb rejtett okai, amelyeket nem szabad elbagatellizálni.
Évekkel ezelőtt a Facebookot csak néhány innovatív vállalat használta reklámozási célokra, ma már a legtöbb cég jelen van rajta, azonban a fiatalok egyre inkább egy másik közösségi média oldalt nyitnak meg, amikor kezükbe kerül okostelefonjuk.
A legjobb barátok közösségi médiás követését teszi nagyon egyszerűvé ez a remek szolgáltatás: néhány kattintással mindenki készíthet magáról egy mobilos alkalmazást, amelyet ismerősei könnyedén és ingyen telefonjukra tehetnek.
Az Instagram utazó Barbie babáján egyesek jól szórakoznak, másokat viszont teljesen kiborít. Nem véletlenül, mert a jelenleg félmillió követővel rendelkező közösségi média csatorna azért jött létre, hogy kifigurázza a közösségi média ellentmondásos és sok esetben nevetséges világát, és rámutasson, mennyire közhelyessé váltunk.
Bármelyik közösségi oldalra is szokott posztolni, ennek az alkalmazásnak hála sokkal egyszerűbben és gyorsabban oszthat meg szövegeket, fotókat, videókat és linkeket.
A szegedi egyetem kutatása szerint a magyar politikusok közül csak nagyon kevesen használják a Twittert. A Facebookon profillal rendelkező és a vizsgálatba bevont magyar politikusok kétharmada beszélget követőivel. Az ellenzékiek aktívabbak, a kormánypárti honatyák visszafogottabbak.
A tengerentúlon a szervezetek több mint 90 százaléka a közösségi médiában is toboroz. Íme három példa, hogy a Facebookon, a Twitteren és a YouTube-on miként jelenhet meg vonzó toborzási tartalom, ha vezető márkák úgy akarják.
A nigériai internetes pénzvadászoknak talán már nem sokan dőlnek be, de mi van akkor, ha a jóképű, Afganisztánban szolgáló amerikai katona egy létező tábornok nevében kér pénzt az újdonsült magyar barátnőjétől? És amikor a gyönyörű kazah lány kér pénzt repülőjegyre? Két történet arról, hogy az ismerkedőoldalak hogyan húzzák le a gyanútlan felhasználókat.
Állandóan a Facebookon, a Twitteren, az Instagramon, a Pinteresten és a LinkedInen lóg? Bemutatnak önnek valakit, és máris bejelöli a Facebookon? Névjegykártyák tömkelegével tér haza az esti buliról, de másnap már nem emlékszik a beszélgetésekre és a kártyához tartozó arcokra? Most megtudhatja, mire vigyázzon, hogy a közösségi média ne tegye felszínessé a kapcsolatait.
A következő években minden eddiginél jobban felértékelődik, hogy a cégek hogyan tudják a lehetséges munkavállalókat megtalálni és megnyerni maguknak, mindebben pedig a közösségi média megkerülhetetlenné válik.
A Facebook felülvizsgálta hírfolyam-algoritmusát, és a visszajelzések alapján inkább az ismerősök posztjait részesíti előnyben a cégesekkel szemben, amik így hátrányba kerülnek.