Túl nagy hatalom összpontosul Zuckerberg kezében, lépnünk kell – üzente a Facebook társalapítója
Évekkel korábban maga Chris Hughes is sokat tett, hogy a Facebook ne csak egyetemi projekt legyen. Mostanra azonban gyökeresen megváltozott a véleménye.
Évekkel korábban maga Chris Hughes is sokat tett, hogy a Facebook ne csak egyetemi projekt legyen. Mostanra azonban gyökeresen megváltozott a véleménye.
hvg.hu
A Facebookot, a YouTube-ot, az Instagramot és sok helyi portált is elérhetetlenné tettek, miután az ellenzék tüntetéseket jelentett be.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Mióta a NER leuralta a magyar sajtót, az ellenzéki pártok új platformot találtak: a közösségi médiát. De lehet olyan sikeres egy Tordai Bence élő közvetítés, mint Orbán Viktor képei az Instagramon? A válasz nem olyan egyértelmű, mint elsőre gondolnánk.
A Magyarországon is jelen lévő kozmetikai cég a valódi párbeszédben hisz.
hvg.hu
Nem csak a barátok lájkjait lehet begyűjteni a Facebookon, ahogy az ember egy luxuskocsinak támaszkodva pózol, vagy épp egy ötcsillagos hotel teraszáról jelentkezik be Bali szigetén. Egyre több országban már az adóhatóság is figyeli az ilyen bejegyzéseket.
Sztojcsev Iván
Bob Iger, a Disney vezére szerint ennél jobb marketingeszközt nem is kaphattak volna a szélsőségesek.
hvg.hu
Idegen államok próbálnak beleavatkozni a választásokba, nem garantálhatja senki, hogy minden veszély elhárítható –nyilatkozta Mark Zuckerberg.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Kutatási adatok szerint a magyar felnőttek és a fiatalok azonos gyakorisággal látogatnak a Facebookra, de a fiatalok jóval több időt töltenek Instagramon, mint a felnőttek és gyakrabban is posztolnak oda. A kamaszok között háromszor annyian tartanak attól, hogy kínos információk kerülhetnek elő róluk a neten, mint a felnőttek.
hvg.hu
Két olyan automatát is elhelyeztek Los Angelesben, melyek csokoládé és üdítő helyett Instagram-követőket árusítanak. A bedobott pénzből azonbna senki nem lesz a közösségi média sztárja, egész másról van szó.
hvg.hu
Felesleges bármilyen jelentőséget tulajdonítani a követők számának a Twitteren, azoknak az időknek már vége – nem más fogalmazta meg így a véleményét, mint maga a Twitter első embere.
hvg.hu
A kényszeres telefonozás már egy ideje szakmai vita tárgyát képezi, de míg egyes kutatók úgy vélik, hogy a közösségi média túlzott használata komoly függés kialakulásához vezethet, addig mások szerint ez csak felesleges ijesztgetés. A digitális rácsavarodás mindenesetre egyre jobban megviseli az emberi kapcsolatokat. El tudja képzelni az életét lájkok és kommentek nélkül?
Farkas Edina Lina
Ebben Örményországhoz, Iránhoz, Mianmarhoz és Észak-Koreához hasonlít Magyarország.
hvg.hu
A közösségi média életünk rengeteg elemét felforgatta, és ez hatványozottan igaz a születésnapokra. Például nem hagyja, hogy elfelejtsük őket. Vagy hogy mások elfelejtsék a miénket, így pedig e napon olyan emberek is benyomulnak az életünkbe, akik az év másik 364 napján tudomást sem vesznek a létezésünkről. Nem állítjuk, hogy könnyű a szabadulás a jókívánságok szorításából, de a Facebookon túl is van születésnap!
V.É.
Életünk során közel 10,5 évet töltünk munkával, azonban az időnk maximum 60 százalékát használjuk ki produktívan, ami azt is jelenti, hogy az 5 munkanapból mindössze 3 telik igazán hasznosan. Bezzeg a svájciak már az ingázás alatt is dolgoznak.
hvg.hu
A legnagyobb közösségi oldalnál döntöttek, nem küldenek többé tanácsadókat a pártoknak, hogy segítsenek menedzselni a facebookos hirdetéseket.
hvg.hu
A mai amerikai tinédzserek gyakran nyomkodják az okostelefonjukat, többségük szinte folyamatosan figyeli a közösségi médiát, és jobban szeretik a szöveges üzengetést, mint a személyes beszélgetést – ez derült ki a Common Sense Media nevű nonprofit szervezet által végzett, az amerikai 13-17 évesek körében reprezentatív felmérésből. A sok szempontból itthoni viszonyok közt is érvényesnek tűnő eredményekkel előálló kutatók azt is megállapították: a kamaszok életére saját érzetük szerint jó hatással van a közösségi média, magabiztosabbnak, kevésbé magányosnak és kevésbé letörtnek érzik magukat.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A magyar fiatalok átlagosan 11 és fél éves koruktól vannak jelen valamelyik közösségi oldalon, az ezzel kapcsolatos szülői ellenőrzés azonban sokszor elmarad.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A többi közösségi oldal esetében is megelégelte, hogy nem elég hatékonyak a szélsőséges tartalmak eltávolításában.
hvg.hu
Miközben a Facebook rengeteg mindent megtesz, időnként a felhasználók jelentős részében nemtetszést kiváltó módosításokat is meglép annak érdekében, hogy minél több időt töltsünk a rendszerben, most olyan eszközöket jelentettek be, melyekkel mindenki szabályozhatja magának a facebookozással és instagramozással eltöltött idejét.
hvg.hu
Több tízezer közösségimédiás bejegyzés elemzéséből derítette ki egy friss kutatás, hogy a felhasználók 70 százaléka negatívan ítélkezik az új építésű lakásokról.
hvg.hu