Feketébe borultak a közösségi oldalak, de egyből vita is lett belőle
Sok kritika érte a szolidaritási akciót.
Sok kritika érte a szolidaritási akciót.
hvg.hu
Donald Trump amerikai elnök hamarosan aláír egy, a közösségi oldalakról szóló elnöki rendeletet, de azt egyelőre senki sem tudja, hogy mit tartalmaz.
hvg.hu
Ahogy arra számítani lehetett, Donald Trumpban heves érzelmeket váltott ki, hogy a Twitter félrevezető információnak nyilvánította egyik – bizonyítás nélkül tett – állítását.
hvg.hu
Nem kérdés, hogy vádemelést javasoltak ellene.
hvg.hu
Több százezer új követőt gyűjtött be a kormányzati és a miniszterelnöki Facebook-oldal, mióta sokszor oda kerülnek fel a járvánnyal kapcsolatos információk.
hvg.hu
A "legnehezebb és a legjelentősebb" ügyekben dönt majd az a Facebook által létrehozott testület, amely működésének pénzügyi alapjait ugyan a vállalat teremtette meg, de ígéri, semmilyen formában nem szól majd bele működésébe. A bizottsághoz nyújthatnak majd be panaszt azok, akik úgy gondolják, jogtalanul tiltották le bejegyzéseiket a Facebook vagy az Instagram moderátorai. A vállalat szerda este jelentette be az első tagokat, akik között egy magyar is van.
A TEDxBudapestSalon ingyenesen megnézhető online előadásában osztja meg közösségi platformokkal kapcsolatos tapasztalatait és tanácsait Steiner Kristóf.
hvg.hu
Több ezer vállalatot vizsgáltak meg, miért és hogyan használják a Facebookot.
hvg.hu
Tavaly már minden második uniós vállalkozás használt valamilyen közösségi oldalt, a magyar cégek viszont a sereghajtók közé tartoznak.
hvg.hu
A magyar származású milliárdos, Soros György nyílt levélben kéri, hogy távolítsák el a Facebook éléről az oldal alapítóját, Mark Zuckerberget és Sheryl Sandberget, a szolgáltatás operatív igazgatóját. Soros szerint a Facebook Donald Trump újraválasztásán munkálkodik.
hvg.hu
A Facebookot működtető cég igazgatója az Európai Unió vezetőivel találkozott hétfőn.
MTI
Négy pornószínész beszélt arról a Vice-nak, mennyi pénzt keresnek valójában, és mik a lehetőségeik az internetes világban. Egyikük szerint egy influenszer sokkal több pénzre tud szert tenni ugyanannyi Instagram-követővel, mint ahány neki van.
hvg.hu
Példaértékű nemzetközi összefogás alakult ki a pusztító ausztrál bozót- és erdőtüzek megfékezésére és az áldozatok megsegítésére. De vajon tényleg adományokkal és a közösségi médián keresztül segítünk a legjobban?
Dobos Emese
Sokba került a szobabicikli-gyártó Pelotonnak a karácsonyi reklámkampány.
hvg.hu
Adámy Péter áll a DK elnökének közösségi oldala mögött. Mindezt egy macskának köszönheti.
hvg.hu
Mindent elkövet a Facebook, hogy a fiatalokat is sikerrel szólítsa meg. Néhány ilyen projekt ugyan kudarcot vallott, de most megint kitaláltak valamit a közösségi oldalnál.
hvg.hu
Az amerikai Freedom House szerint a világ internetező felhasználóinak 89 százalékát figyelik meg valamilyen módon a kormányok. Ez nagyjából 3 milliárd embert jelent.
hvg.hu
A Wikipédia társalapítója szerint a közösségi média reklámokkal és sokakat zavaró tartalmakkal szennyezett, így az értékek és a tények a háttérbe szorulnak. Jimmy Wales úgy látja, ezen csak egy új oldal segíthet, melyet maguk a felhasználók szerkesztenek. Az anti-Facebook örökre ingyenes marad és hirdetések sem lesznek rajta.
hvg.hu
A világ jelenlegi egyik legnépszerűbb énekese most Dua Lipa, aki a BBC Breakfast című műsorának nyilatkozott arról, miként is éli meg a közösségi média mindennapjait.
hvg.hu
A népszerűség, ismertség egyik mutatója lehet, hogy milyen sokat beszélnek valamiről a közösségi oldalakon. Egy brit kutatás a legismertebb sorozatokat vizsgálta a twitteres említések fényében.
hvg.hu