Kamikaze drónokkal vívják az izraeli-iráni árnyékháborút
Egyre veszélyesebben éleződik a konfliktus Irán és Izrael, illetve az USA között. Ebrahim Raiszi elnöki beiktatásával a keményvonalasoké minden hatalmi ág Teheránban.
Egyre veszélyesebben éleződik a konfliktus Irán és Izrael, illetve az USA között. Ebrahim Raiszi elnöki beiktatásával a keményvonalasoké minden hatalmi ág Teheránban.
HVG
Az amerikai kormány felfüggesztette az Izraellel és az Emírségekkel közösen létrehozott közel-keleti támogatási alap finanszírozását. A hírek szerint a Biden-kormány inkább a járvány utáni gazdasági újraindításra csoportosítja át a pénzeket.
MTI
Nagyon hosszú ideje egyik oldalon sincsenek döntési helyzet közelében olyanok, akik tárgyalási alapnak tekinthető ajánlattal állhatnának elő az izraeli-palesztin megegyezés érdekében. Vélemény.
A szélsőséges palesztinok által az utóbbi napokban kilőtt rakéták nagy részét megfogta izraeli légvédelem, de volt, amelyik átjutott. Az AFP videójából kiderül, miként működik a Vaskupola, cikkünkből pedig az is, hogy miért nem mindenható az egyébként hatékony légvédelmi rendszer.
hvg.hu
Mohammed Dzsavád Zaríf külügyminiszter az iráni állami televízióban üzente meg, hogy bosszút fognak állni.
MTI
Összeesküvés gyanújával vettek őrizetbe több jordániai politikust és a királyi udvar tisztviselőit Ammánban.
MTI
A szíriai polgárháború szétvert társadalmat és lerombolt országot hagyott maga után. A bűnösök felelősségre vonásának egyelőre esélye sincs.
A támadást Joe Biden hagyta jóvá, válaszcsapásként egy múlt heti akcióra.
MTI
Összekötni a kellemetlent a hasznossal: mit tanulhatunk Donald Trumptól?
Róth Elza
Az egyesült államokkal egyezett meg arról Marokkó, hogy helyreállítják a diplomáciai kapcsolataikat Izraellel. Benjamin Netanjahu is üdvözölte a döntést.
MTI
Az iráni atomprogram atyjának meggyilkolása, valamint az izraeli és szaúdi vezetők találkozása Iránnak és az USA-nak is intő jel a térség erőviszonyainak megváltozására.
Tombol a járvány, de több ország inkább enyhít a korlátozásokon, hogy némileg megkímélje a gazdaságát. Több mint 3,6 millió fertőzött van a térségben, és 76 ezren hunytak el a vírus miatt.
MTI
Az izraeli jobboldal és a palesztin szélsőségesek 1995-ben minden eszközt bevetettek, hogy megakadályozzák a Jichák Rabin munkapárti miniszterelnök által nyélbeütött békemegállapodás végrehajtását. Ma a Netanjahu vezette Izrael egyre több arab országgal szót ért.
Az ország ellen rendelt fegyverembargó lejárt, de Mohamed Dzsavád Zaríf szerint ez nem azt jelenti, hogy elkezdenek fegyvert venni.
MTI
Az előző kabinet a robbanás okozta bejrúti katasztrófa miatt távozott.
MTI
Az, ami történik, minden látszat ellenére a legkevésbé sem a Közel-Kelet tartós békéjét ígéri. Viszont Izrael és Magyarország helyzetében számtalan hasonlóság van. Vélemény.
Róth Elza
Oroszország a világ legnagyobb búzaexportőre, a Közel-Kelet pedig a legnagyobb importőr. Ráadásul fizetőképes, vagyis Oroszország kasszájába szép pénz érkezik a búzáért. De mi van akkor, ha egy közel-keleti állam nem tud fizetni?
Lengyel Miklós
Most már csak húsz évet kell ülniük az újságíró brutális meggyilkolásáért.
hvg.hu
Az Izrael és az Egyesült Arab Emírségek közötti kapcsolatok váratlan normalizálása új, békésebb Közel-Kelet hajnalát is jelentheti. De a palesztin ügy háttérbe szorult, a figyelem pedig Szaúd-Arábiára összpontosul.
Volt újságíró és kémfőnök is a pragmatizmusáról ismert Musztafa al-Kadhimi, aki próbálja normalizálni országa kapcsolatait szomszédjaival és az Egyesült Államokkal is. Még nem tudni, hogy sikerül-e a mutatvány.
hvg360