A koronavírus miatt áprilisban nem lesz New York-i Autószalon
A nagyszabású rendezvényt elvileg 2020-ban is megtartják, de az eredetileg tervezettnél több mint 4 hónappal később.
A nagyszabású rendezvényt elvileg 2020-ban is megtartják, de az eredetileg tervezettnél több mint 4 hónappal később.
hvg.hu
A Debrecenben élő brit férfival kapcsolatba került nő a tizenharmadik igazolt koronavírus-fertőzött Magyarországon. Az operatív törzs vészhelyzet elrendelését javasolja a kormánynak. Csehországban bezárták az iskolákat. Folyamatosan frissülő tudósításunkban minden fontos hírt megtalál a koronavírus-járványról.
hvg.hu
Két hétre bezárnak az iskolák, egyetemek, napközik és más oktatási intézmények az új koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében Görögországban.
MTI
Idén nem tartják meg a holokauszt áldozataira emlékező sétát Budapesten.
MTI
Két légitársaság, az Emirates és a Qatar Airways is megosztott egy-egy videót arról, miként takarítják a repülőgépeik fedélzetét a fokozott fertőtlenítést szükségessé tévő koronavírus-járvány idején.
hvg.hu
Kint élő vagy kint ragadt olvasóink szerint nincs még pánik a koronavírus miatt Olaszországban, de csak a következő napokban dől majd el, hogy sikerült-e felfogatni az emberekkel, mekkora a baj, illetve képes-e mindenki a saját – főként idős – hozzátartozói érdekében hozni annyi áldozatot, hogy otthon marad, nem lófrál és betartja a szigorú átmeneti szabályokat.
hvg.hu
Egyes szakértők attól tartanak, hogy hiába fejlesztenek ki egy védőoltást, nem biztos, hogy hatásos lesz a mutálódott vírustörzsek ellen.
hvg.hu
Modellszimulációk szerint koronavírus-járvány esetén mindenképp megéri bezárni az iskolákat.
hvg.hu
Kedd estétől tilos minden százfősnél nagyobb nyilvános rendezvény megtartása.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A briteknél nemcsak a koronavírus okoz riadalmat, hanem az egyre szaporodó utcai erőszak, rablás. A támadók többségénél kés van, a kormány most rájuk akar lecsapni, megerősítve a rendőrséget. A megelőzésben a civil, köztük az egyetemi szerveződések is sokat tehetnek – és tesznek is.
Újabb három iráni szervezetében mutatták ki a vírust.
T. R.
Az állatokon ugyanis bármikor elvégezhető a teszt, míg az embereket csak komoly indok esetén vetik alá a tesztnek.
hvg.hu
Svájcból tért haza a két nő nemrég, az egri kórházban figyelik meg őket.
hvg.hu
463 ember halt meg koronavírus miatt, Giuseppe Conte miniszterelnök szerint ezek az ország legsötétebb órái.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Szlovákiában hétre nőtt az igazolt fertőzések száma, Romániában pedig már 22-en vannak.
MTI
Az Európai Bizottság hozzájárult, hogy növekedjen az olasz deficit a koronavírus-járvány miatt.
Lengyel Miklós
Kilencezer fölé emelkedett az igazolt koronavírusos esetek száma.
hvg.hu
21 pontos javaslatcsomagot tett közzé az egyetem rektora.
hvg.hu
A koronavírus-járvány terjedése miatt döntött így az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI). A rendelkezés április 3-ig marad érvényben.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Háromnapos elzárást vagy több száz eurós bírságot kaphat Olaszországban az, aki a tiltás ellenére kimozdul a karanténból. Szombatról vasárnapra virradóan a koronavírus-fertőzöttek magas száma miatt karantén alá vonták több más olaszországi várossal és Lombardia régióval együtt Padovát és környékét is. Mihályi Barbara magyar képzőművész egy padovai településről jelentkezett be a hvg.hu-nak.