#kormányváltás


Fodor: az SZDSZ nem kíván koalíciót kötni

Az SZDSZ nem kíván koalíciót kötni, de egy megfelelő miniszterelnök, egy reformprogram és egy hiteles kormány mellé oda kíván állni - közölte a párt országgyűlési képviselőcsoportjának és ügyvivői testületének ülését követően Fodor Gábor pártelnök újságírókkal vasárnap.







A Fidesz nem akar tárgyalni

A Fidesz semmiféle tárgyalásba nem bocsátkozik egy új kormányról, hanem hétfőn benyújtja az Országgyűlésnek a parlament feloszlatására vonatkozó javaslatát - mondta a Fidesz szóvivője vasárnap, Budapesten, azt követően, hogy Gyurcsány Ferenc közölte: nyitott, nemzeti kormányt szeretnének a szocialisták.


Kívülről hozhat kormányfőt az MSZP

Nem valószínű, hogy pártpolitikus lesz az új miniszterelnök, mert olyan jelöltre van szükség, aki képes nagy támogatottságot szerezni - mondta Kiss Péter kancelláriaminiszter, az MSZP alelnöke az MTI-nek a párt elnökségének vasárnapi budapesti ülése után.


Gyurcsány: nyitott, nemzeti kormány kell - videó

Az MSZP nyitott, nemzeti kormányt szeretne alakítani, amelynek az a célja, hogy a gazdasági világválság közepette olyan intézkedéseket hozzon, amelyek csökkentik a recesszió hatásait, mérséklik a szociális és foglalkoztatási feszültségeket, valamint segítenek, hogy mielőbb magára találjon a gazdaság - közölte Gyurcsány Ferenc az MSZP elnökségének vasárnapi budapesti ülése után. Konkrét jelöltekről nem beszélt a kormányfő. Videó.


Bokros odaszólt az MSZP-nek is

Bokros Lajos közleményében cáfolja az ominózus szocialista párttagságot, azt is, hogy elment volna az MSZP-kongresszusra, ugyanakkor kifejti azt is, hogy nem kíván részt venni az MSZP hatalmi játékában.





Gyurcsány felkavarta az állóvizet

Megkezdődött vasárnap délelőtt az MSZP elnökségének ülése. Az MSZP egy évre keres új miniszterelnököt, miután Gyurcsány szombaton bejelentette: új miniszterelnök vezetésével alakuljon új kormány. AZ SZDSZ nem törekszik semmiféle koalícióra, a Fidesz feloszlatná az Országgyűlést. Az MDF a többi párttal tárgyalna.



Békesi: nem kértek fel kormányfőnek

Békesi László szerint a jelenlegi helyzetben az MSZP-ből vagy a szocialisták szűk köréből jelölhetnek ki miniszterelnököt, úgy, hogy csak egy egészen keveset módosítanak a kormány programján – a Horn-kormány volt pénzügyminisztere a Nap-kelte vasárnapi adásában arról is beszélt, hogy őt nem kérték fel kormányfőnek.