#könyv
Fernanda Melchor regénye fájdalmas kijózanodás az illúzióból, hogy van édenkert alvilág nélkül
A mexikói írónő Ábrándozók című műve ugyanolyan radikális és igazságkereső lett, mint előző könyve.
HVG
Naplószerűen dokumentált életről olvasunk, aztán kiderül, hogy fikció – könyv a feldolgozatlan gyászról
Gerbrand Bakker holland író A borbély fia című regényében a származás és a rokoni szálak furcsaságait mutatja be.
HVG
Fontosat mond az amerikai társadalomról, vagy hamisít Trump alelnökjelöltjének sikerkönyve?
Felélesztette a vitát J. D. Vance önéletrajza, miután Donald Trump őt választotta az alelnökjelöltjévé. Hívei szerint megmutatta, hogyan lehet kitörni a hillbillykként azonosított társadalmi csoportból, a bírálói viszont úgy vélik, meghamisította a közeget, ahonnan kiemelkedett.
Bódis Kriszta a Magyar Péter-könyvről: „Lesznek benne újdonságok”
Nem regény, nem politikai portré és nem is memoár lesz a Magyar Péter életét bemutató könyv, és könnyed bulvárszenzációra se számítson senki – közölte a szerző.
hvg.hu
Mi már olvastuk Orbán egyik nyári könyvét, jó lenne, ha meg is hallgatná a szerző üzenetét
Közzétették azon könyvek listáját, amit Orbán Viktor mindenképp el szeretne nyáron olvasni. Az egyik az Áttörések, a Nobel-díjas Karikó életrajza.
hvg.hu
Tudjuk, mit olvas Orbán ezen a nyáron
A miniszterelnök olvasmánylistáját a politikai igazgatója tette közzé.
hvg.hu
Egressy Zoltán: Sokaknak kényelmes, ha megmondják, mit kell gondolni, kit kell gyűlölni vagy szeretni
Az emlékezés addig játszik fontos szerepet, amíg elindít egy történetet – mondja Egressy Zoltán, aki szerint bizonyos történetmagvacskákat érdemes sokáig érlelni. Új kötetének novelláiban az emlék a képzelettel szövetkezik, és különös figurákban ölt testet.
Lepres L. Krisztina
Beatrice Salvioni író: A hímsoviniszta világban a túlélés záloga megörökíteni az erős, lázadó, szabad női sorsokat
Férfihatalom, erőszak, szexizmus, szemben a barátság erejével két kamasz lány között az 1930-as évek fasizálódó légkörében. Erős felütéssel robbant be az olasz irodalomba a 29 éves Beatrice Salvioni első regénye, Az Átkozott.
Könyvet ír Magyar Péterről és a Tisza Pártról Bódis Kriszta
A kötet megjelenését a könyvfesztiválra időzítik, egyebek mellett Magyar személyes motivációjáról, terveiről és a közös országépítésről lesz benne szó.
hvg.hu
Apámat nem láttátok? – Faludy György nagy költő volt, de nem mintaszülő
Andrew Faludy könyve, az Apámat nem láttátok? javított kiadása édesapjával való felemás viszonyát dolgozza fel őszintén, de nem bántóan.
HVG
Egy zseni élete: Kemény Lili regénye radikálisan személyes, és bevilágít a hazai kulturális élet kulisszái mögé
Nem elég azt állítani, hogy valaki zseni, be is kell bizonyítani. A magyar irodalmi világ csodálatos zárványa, a Kemény család elsőszülött lánygyermeke 31 évesen megírta a Nem címmel megjelent önéletrajz-regényét, a 2000-es években született kitűnő prózaszövegek egyikét.
„Orvosgyógyszer”, a „pszichoanalízis anyja” és Al Capone analitikusa – a pszichológia magyar forradalmasítói
A gyermekkor kutatása és a betegségek lelki eredetének vizsgálata is összekötötte a hazai pszichológia XX. századi nagyjait – derül ki egy új műből, a 21 magyar, aki forradalmasította a pszichológiát című könyvből. Miért volt köztük olyan sok tudományszervező, hogyan lett emberarcúbb az egészségügy, és ki analizálta Al Caponét?
Lewis Hamilton, ahogy még soha nem láttuk: gyerekkönyv készült a hétszeres világbajnokról
Mesébe illő gyerekkor, mesébe illő karrier.
hvg.hu
Marxi alapokon kínál új szocialista megoldást a világ bajaira a Kannibál kapitalizmus című könyv szerzője
Nancy Fraser amerikai filozófus Kannibál kapitalizmus című könyvében visszamenne a gyökerekhez a mai globális kapitalizmus problémáinak gyógyításához, de a régi eszmék hibái nélkül.
HVG
Darvasi László: „A magyar közgondolkodás mindig valami rögeszmének a foglya”
A Rákosi- és a Kádár-rendszerben a szovjet hozza a fogságot. Ma önként vagyunk rabok. Kompromisszumot kötni nehéz. Minek is? Addig tart a meccs, amíg meg nem nyerjük! Ennél ostobább és kártékonyabb fölfogás nem is lehetne. Csak hogy világos legyen, a miniszterelnökről beszélek. Aki nem tud veszteni, győzni sem tud – mondja Darvasi László, akit a XX. század első felében játszódó, lenyűgöző óriásregényéről, a Magvetőnél megjelent Neandervölgyiekről kérdeztünk.
Biztosan őrzi inkognitóját a magyar Lady Chatterley
„Szét kell tépnem és el kell égetnem a múltam” – írja a könyvhéten megjelent kötete előszavában Lady Chatterley, akinek alakját csaknem száz éve egy angol író teremtette meg, ám a személyét most egy magyar költő vette kölcsön, aki inkognitóban ír erotikus és lélekelemző verseket.
Csányi Vilmos óva int az önhittségtől: az ember nem valamilyen különleges lény, hanem az állatvilág tagja
Csányi Vilmos etológust nem kell bemutatni. Új művében, a Teremtő képzelet - A kreativitás evolúciója című könyvben az emberré válás útját mutatja be az etológus szemszögéből, és kitér arra is, hogy mi az emberi élet értelme.
HVG
Egy eltitkolt élet tragédiáit mutatja be a magyar jazz atyjáról, Gonda Jánosról készült regény
A magyar jazz története egyúttal a hazai kultúra és társadalom tragikus hányattatásainak is a krónikája. Szántó T. Gábor: A jazzprofesszor (Rögtönzések életre, halálra) című regényéből talán többet megértünk abból, hogy miért vagyunk pont ilyenek mi, magyarok.
HVG