A költségvetés erősítheti a forint árfolyamát
Kissé gyengült a forint csütörtök reggel a bankközi devizapiacon: reggel hét óra után 271,00 forintot adtak egy euróért a szerda esti 270,82 után.
Kissé gyengült a forint csütörtök reggel a bankközi devizapiacon: reggel hét óra után 271,00 forintot adtak egy euróért a szerda esti 270,82 után.
MTI
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a napokban közli a tárcákkal a jövő évi költségvetési tervezés makro feltételeit, majd ezt követően indítja el a konkrét egyeztetéseket a 2011-re szóló költségvetési tervről − közölte az NGM.
MTI
Oszkó Péter szerint nincs olyan ismeretlen tétel, pénzforgalmi szám, amely most került volna elő és megváltoztatná az idei évi költségvetés viszonyszámait.
MTI
A közgazdászok szegedi vándorgyűlésén felszólaló Varga Mihály kifejtette: a kormány rádöbbent, hogy a 3 százaléknál nagyobb deficitnek súlyosabb következményei lennének, mint a 3 százalék alatti hiánynak. „Az esetleges uniós szankciók, a pénzpiaci bizalmatlanság miatt megugró kamatterhek többet ártanának, mint amennyire megkönnyítené az életet, ha az Orbán-kormány is a következő generációk jövedelmét csapolná meg, mint ahogy elődei tették”- fejtegette.
A Nemzetgazdasági Minisztériumban fordulatokban gazdag, jellegzetesen magyar szappanopera zajlik – igazi sztárszereplőkkel. A főszerepet a csúcsminiszter alakítja, de egyes jelenetekben felbukkannak államtitkárok, kormányszóvivők, sőt maga a miniszterelnök is. A darabot komédiának adják elő, valójában inkább szomorújáték.
Sebők János
A Fidesz kormányon egyelőre nem viselkedik mérsékelt és kompetens középjobb pártként. Európában aligha akad olyan jobboldali párt, amely „gazdasági szabadságharcot” indított volna a válságkezelés intézményei és rendszere ellen. A kormánynak döntenie kell: folytatja-e a külön utas politikát vagy pedig alkalmazkodik az európai rend írott és íratlan szabályaihoz
Lengyel László
A szlovák kormánykoalíció megegyezett a jövő évi költségvetés keretszámaiban, és több takarékossági intézkedésben - jelentette be Iveta Radicová miniszterelnök szerdán délelőtt a koalíciós tanács éjjeli ülésének eredményeit ismertetve.
MTI
Az Európai Unió polgárai lehetnek a nyertesei annak a döntésnek, amely szerint a tagországok pénzügyminiszterei jóváhagyták, hogy minden év első felében előzetes uniós egyeztetésnek vetik alá a nemzeti gazdasági irányvonalakat és költségvetéseket − mondta Oszkó Péter volt pénzügyminiszter.
MTI
Az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei kedden hivatalosan jóváhagyták azt az új szabályozást, amelynek értelmében minden év első felében előzetes uniós egyeztetésnek vetik alá a nemzeti gazdasági irányvonalakat és költségvetéseket.
MTI
Körülbelül hatvan, a költségvetést terhelő tétel került elő "nem várt meglepetésként" az előző kormányzat időszakából a miniszterelnök tárcalátogatásai során; erről Varga Mihály, a gazdasági tényfeltáró bizottság vezetője beszélt vasárnap a Hír TV Kontraszt című műsorában. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár reméli, hogy büntetőjogi következménye is lesz a tényfeltárásnak.
MTI
Bár a 2009-es költségvetés zárszámadásának normaszövege és mellékletei egymással összhangban állnak és megfelelnek az államháztartási törvény vonatkozó előírásainak az Állami Számvevőszék szerint a jelenlegi gyakorlaton tovább kell lépni - állapította meg Domokos László, az ÁSZ elnöke.
MTI
Várhatóan az október 27-re tervezett kormányülés előtt a kabinet elé terjeszti a nemzetgazdasági minisztérium a 2011. évi költségvetés tervezetét − közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kormányzati kommunikációért felelős államtitkársága.
MTI
A költségvetés általános tartalékából jelenleg még mintegy 22 milliárd forint áll a nemzetgazdasági tárca rendelkezésére, miután már a második félévben, döntően az árvízi károkra, 13,4 milliárd forintot ki kellett fizetni – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
MTI
Összesen 10,8 milliárd forint költségvetési átcsoportosításáról döntött a kormány, a költségvetés általános tartaléka terhére.
MTI
Helyi önkormányzatok nélkül júniusban az államháztartás 297,4 milliárd forint hiánnyal zárt, az első féléves deficit 1033,6 milliárd forint, az éves tervezett hiány 118,8 százaléka - közölte honlapján a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken.
MTI
Negyvenmilliárd forintot zárolt a kormány a költségvetésben - hangzott el a Hír Televízióban szombat délelőtt. Az erről szóló kormányrendelet pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben.
MTI
Az EU-országok már jövőre egyeztetni fogják költségvetési terveiket, és nem pedig önállóan dönteni – így vélekedik az olasz gazdasági miniszter, GiulioTremonti.
MTI
A pénzpiacok kijózanító pofonja után Orbán Viktornak konkrét, számokkal alátámasztott programmal kell előállnia, mivel nem sikerült az EU-nak és a Valutaalapnak "eladni" a 7 százalékos hiánycélt – fejtette ki Tölgyessy Péter a Kossuth rádióban elhangzott kommentárjában.
unknown
Varga Mihály szerint hozzá kell majd nyúlni az idei költségvetéshez. A fidesz.hu-ra szombaton feltett interjúban a Miniszterelnökség leendő államtitkára azt mondta: nyár folyamán elő kell készíteni egy gyors költségvetési módosítást, mert a hiány nem lesz tartható. Varga Mihály a Lánchíd Rádiónak adott, a Fidesz honlapján olvasható interjú szerint úgy vélekedett: személyes véleménye szerint hozzá kell nyúlni a költségvetéshez. Kijelentette: amikor a tényfeltáró bizottság a részjelentését június elejére elkészíti, utána a kormánynak nyilván meg kell vizsgálnia, mit lehet tenni, milyen lépéseket célszerű elindítani.
MTI
A Pénzügyminisztérium (PM) szerint a fideszes Varga Mihály és gazdasági tényfeltáró bizottsága folyamatosan olyan "csontvázakat" tár fel, amelyekről a kormány már részletes tájékoztatást adott.
MTI