Bezuhant az építőipar
6,4 százalékkal csökkent a termelési volumen júniusban az előző hónaphoz képest, éves összevetésben pedig 1,4 százalékos a visszaesés.
6,4 százalékkal csökkent a termelési volumen júniusban az előző hónaphoz képest, éves összevetésben pedig 1,4 százalékos a visszaesés.
hvg.hu
Egy hete nyomul előre Oroszország területén belül az ukrán hadsereg, a művelet célja sejthető, ahogy a végső kimenetele is. Helyszíni tudósítások alapján bemutatjuk, milyen az ukrán csapás és az orosz válaszcsapás a betörésben résztvevő katonák és a határvidék mindkét oldaláról menekülni kényszerülő civilek szemszögéből.
A legkisebb mértékű emelésre a kereskedelemben és az építőiparban dolgozók számíthatnak.
hvg.hu
Hiába lettünk akkugyár-nagyhatalom, a dél-alföldi üzemben készülő elektromos autókba nem hazai gyártású, hanem importakksikat szerelnek.
hvg.hu
Kedden nem lesz olcsóbb sem a benzin, sem a dízel, igaz, legalább nem is drágulnak.
hvg.hu
A versenyhivatal szerint zöldre mosás történhetett, valószínűleg nem 100 százalékban újrahasznosítottak a 100 százalékban újrahasznosítottnak hirdetett műanyag palackok.
hvg.hu
201 tétel árai pedig teljesen azonosak voltak. A projekt egy látogatóközpont lett volna, valójában EU-s pénzből épült Fidesz-iroda lett belőle.
hvg.hu
Terézváros szeptemberben ügydöntő szavazást tart a témában, pedig a tiltással az önkormányzat évi 700 millió forintos bevételtől esne el.
hvg.hu
Az első fél évben 0,6 százalékkal kevesebb ital talált gazdára, mint egy évvel korábban.
MTI
A top tíz legtöbbet költő politikus közül kilenc fideszes, egy KDNP-s.
hvg.hu
Megszorítások vetnek árnyékot a negyedéves jelentésekre. A Mol jól profitál, de a kormánynak odaszól Hernádi, aki milliárdos bukót számolhat az 50 forintos palackokon. Az aszály és a viszály miatt egyre könnyebben foghatja a kormány külső tényezőkre a gazdaság szamárköhögését. Jól fial az olimpia, de drágább a Sziget, és zsebbe kell majd nyúlni a kiszervezett kastélyokért is. Az orosz jachtokba belerokkannak a lefoglalóik, a több mint tíz év után végre újrainduló szélerőmű-fejlesztések nyertesei körül pedig sokasodnak a kérdések. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
7,4 milliárd forint mínuszban van a Mol körforgásos gazdasági üzletágának EBITDA-ja az idei első félévben, főként a palackvisszaváltó rendszerrel kapcsolatos költségek miatt.
hvg.hu
Kényszerérésben, sőt, száradásban vannak az állományok, számottevő csapadék nem várható, az aszály kitart.
MTI
A júliusi rekordkánikula miatt idén több szőlőfajtánál is egy hónappal előbbre kell hozni a szüretet, a klíma további forrósodása pedig azt jelenti, hogy a jövőben már nem lesz ideális az ország a fehérbortermelésre.
hvg.hu
74 milliárd forint lett a banknál a tiszta profit az egy évvel korábbi 46 milliárd után. A második félév nyereségét viszont megvágja a reméltnél lassabb gazdasági növekedés, a kamatok csökkenése, az extraprofitadó átalakítása, valamint a tranzakciós illeték emelése.
hvg.hu
Ez minden idők második legkedvezőbb július havi mutatója.
hvg.hu
A szudzsai állomás ukrán kézre kerüléséről érkeztek jelentések, ez megbolygatta a holland gáztőzsdét.
hvg.hu
A paksi erőmű hűtővíz csatornája meleg vizének csóvájában már két évtizede is kritikus volt a helyzet, a legújabb tervek még inkább víz alatti sivataggá változtatnák a Duna medrét. Szakmai szervezetek elemezték az Energiaügyi Minisztérium tervét, ami lehetővé tenné a folyó vizének határértéken felüli túlfűtését.
hvg.hu
A 10 éves futamidejű alap 100 millió eurós jegyzett tőkével jött létre, a forrás 49 százalékát az MFB Invest Zrt., 51 százalékát pedig – az NTH a piaci szereplők aktivitását ösztönző irányelveivel összhangban – magánbefektetőként a Mol Nyrt. leányvállalata, a Mol CVC Investment Kft. biztosítja.
MTI
Sok gyerekbetegséggel – rossz automaták, félreutalt pénzek, hosszú sorok, köhögő applikáció – küzd még a hulladék újrahasznosítási arányának növelését célzó kötelező visszaváltási rendszer. Naponta palackok millióit akarják lenyomni az automaták torkán a magyarok, de sokaknak a visszajáró 50 forintok helyett csak bosszúság jut. Csokorba szedtük a tippeket: így lehet pró palackvisszaváltó!