A „Magyar” hívójelű Robert Brovdit tiltotta ki Szijjártó Magyarországról
Az ukrán drónhadviselésért felelős katonai parancsnok kitiltását Orbán Balázs erősítette meg.
Az ukrán drónhadviselésért felelős katonai parancsnok kitiltását Orbán Balázs erősítette meg.
HVG
Mohammed Husszein nemrég a Gázai övezet romló humanitárius helyzetéről és az éhezés terjedéséről beszélt a mecsetben.
MTI
Egyhangú döntés született, a fideszes képviselők még szigorítottak is az indítványon.
HVG
A válaszadók 53 százaléka szerint „Bindzsisztán vezetőjének fejbelövése” a színpadon belefér a művészi szabadságba.
hvg.hu
„Az, hogy szabad emberként egy országba betegyék a lábukat, vagy kitegyék, azt szerintem minden embernek meg kell engedni” – nyilatkozta a zenész.
HVG
A 26 éves dunaújvárosi férfit terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett gyanúja miatt hallgatták ki, kezdeményezték a letartóztatását.
HVG
Jól időzített a kormány azzal, hogy az utolsó pillanatra halasztotta a Kneecap zenekar kitiltását, egy esetleges felülvizsgálatra ugyanis már nem maradt idő a szigetes fellépésükig. Feltűnő az is, hogy sem a Kormányzati Tájékoztatási Központ, sem pedig a határozatot kiadó idegenrendészeti főigazgatóság nem hozta nyilvánosságra a részletes indoklását, milyen bizonyítékok alapján döntöttek úgy, hogy a Kneecap zenekar tagjai nem léphetnek be Magyarország területére.
A palesztinok mellett kiálló trió az elhallgattatásukra tett jogtalan kísérletnek nevezi, hogy nemzetbiztonsági kockázattá nyilvánítva kitiltották őket Magyarországról, és így a Sziget-koncertjüket sem tudják megtartani.
hvg.hu
Az Orbán-rezsim kitiltotta a szélsőséges Kneecap északír együttest Magyarországról. Ezzel az állami önkényuralom döntött arról, amiről a civil társadalomnak és egy felelős magáncégnek kellett volna. A Sziget Fesztivált szervező Sziget Zrt. két hibát követett el. Az első, hogy meghívta a Kneecapet. A hibát a meghívónak kellett volna kijavítania. De a második hibát is elkövette: nem javította ki. Így az Orbán-rezsim tetszeleghet a problémamegoldó szerepében, aminek magyar demokratákként a legkevésbé sem örülhetünk – érvel Sükösd Miklós szociológus.
Sükösd Miklós
A magyar kormány nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is bebizonyította, hogy az antiszemitizmusnak nincs helye Magyarországon – véli Maja Kados.
HVG
A Magyar Nemzet kormánylap csütörtök reggel azt írta, noha a Sziget nem mondta le az északír botrányegyüttes fellépését, a kormány kitiltja az országból az együttes tagjait. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Twitteren erősítette meg az együttes kitiltását.
hvg.hu
Az északír rapperek a Szigeten lépnének fel augusztusban.
HVG
Először csak törölték a hozzászólását, majd miután az erdélyi portál megírta a sztorit, ki is tiltották a csoportból.
HVG
A jelek szerint mostanában gyakran lő mellé a Meta mesterséges intelligenciára építő algoritmusa, melynek eredménye, hogy tévesen tilt ki felhasználókat a vállalat közösségi platformjairól.
HVG
A házelnök levele szerint a kitiltott képviselők a bizottsági üléseken részt vehetnek helyettesítéssel.
HVG
Az Angol Labdarúgó-szövetség érvényesítette a brit Legfelsőbb Bíróság döntését, és a következő hónap elejétől megtiltja a transznemű nőknek, hogy az angol női bajnokságban játsszanak. A női futball a transz közösség egyik utolsó mentsvára volt, egy olyan biztos pont, ahol elfogadták őket és szabadon élvezhették a sportolás mentális és fizikai egészségre gyakorolt jótékony hatásait. A nemiség kérdésének vizsgálata ezzel csak tovább bonyolódott.
Gelencsér Ferenc egy képet is közzétett a portára leadott arcképeiről, amelyeket szerinte a Facebookról szedtek le.
HVG
A momentumosok és Hadházy Ákos látványos, füstgyertyás tiltakozó akcióját nemcsak rekordösszegű pénzbírsággal, hanem más, eddig példátlan szankcióval is sújtotta Kövér László. Ez a demokráciadeficit újabb szintje: a rendszerváltás óta nem fordult elő, hogy képviselőket tiltsanak ki a törvényhozásból, ahová a választók küldték őket. Megtudtuk: a döntés miatt az ellenzékiek a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordulnak.
Az AP újságíróit azért minősítették nem kívánatosnak az amerikai elnök hivatalában, mert nem voltak hajlandók Amerikai-öbölként hivatkozni a Mexikói-öbölre.
hvg.hu
Az aktivista fellebbez a döntés ellen.
hvg.hu