Egy Európában is őshonos növény termesztésébe kezdtek a kínai űrállomáson
A kísérlet során azt figyelik meg, hogy miként befolyásolja a lúdfű sejtszerkezetét és sejtműködését az űrbéli mikrogravitációs környezet.
A kísérlet során azt figyelik meg, hogy miként befolyásolja a lúdfű sejtszerkezetét és sejtműködését az űrbéli mikrogravitációs környezet.
MTI
Eddig úgy vélték, hogy az öregedéssel a tanuláshoz ehhez szükséges idegrendszeri képességek is halványulnak, ám egy új, egereken elvégzett kísérlet most ígéretes választ adott arra, hogy ez lehet, mégsem így van.
hvg.hu
Már a nukleáris tengeralattjárókkal is képes stabil kommunikációs kapcsolatot fenntartani Moszkva „ítéletnapi repülőgépe”, melynek fedélzetéről működhet az orosz kormányzat egy esetleges atomcsapás idején.
hvg.hu
Alaszkában működik az a 180, nagyfrekvenciás antennából álló rendszer, amivel eredetileg a Föld légkörét vizsgálták, most azonban ennél jóval messzebbre céloztak vele a kutatók.
hvg.hu
Most lett meg az eredménye a nagy svájci alsógatya-elásó kísérletnek.
MTI
Már a 60-as években is végeztek idevágó kísérleteket az LSD-vel.
hvg.hu
A NASA egy rendhagyó küldetés során fogja felmérni, milyen hatása van a mélyűri sugárzásnak az élesztősejtekre.
hvg.hu
A patkányok a Doom II-vel játszottak, egy nekik létrehozott pályán.
hvg.hu
A helsinki állatkart fehérarcú sátánmajomjain azt vizsgálták, hogy a hang vagy a videó köti-e le őket jobban.
A vállalat egy országos, reprezentatív kutatás keretében azt is vizsgálni fogja, hogy mi a véleménye a magyarországi munkáltatóknak és munkavállalóknak a kezdeményezésről.
hvg.hu
Új rekord született a magasban tartott fizikaórák kategóriájában: Härtlein Károly, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) parkolójában, 50 méterrel az utcaszint felett mutatta be a fizikai kísérleteket.
hvg.hu
Az 1000 tesla feletti mágneses mezőkkel érdekes lehetőségek nyílnak meg – mondta a témában végzett kutatás vezetője.
hvg.hu
A hatóság arra kíváncsi, milyen hatása van a terméknek a fizikai és a lelki egészségre.
MTI
MTI
hvg.hu
A robot száz napon át úszkált teljesen magától.
hvg.hu
A brit kutatók 36 önkéntes bevonásával vizsgálták a vírus természetét.
hvg.hu
Az űrhajósok a rendszeres testmozgás ellenére is rengeteg izmot veszítenek küldetéseik alatt. Brit kutatók egy rendhagyó tanulmány keretében arra igyekeznek rájönni, hogyan lehet ezt megelőzni.
hvg.hu
Szigorúan tilos egy gyógyszert úgy piacra dobni, hogy előtte önkéntesek ezrein ne tesztelték volna a hatást, bezzeg egy adótörvényt, ami legalább annyi emberre hat, simán megszavazhatnak. Mit lehet ezzel kezdeni? Hogy tehet egy kutató kontrollcsoportos vizsgálat nélkül bármilyen állítást a minimálbérről vagy a migrációról? Az ilyen kérdésekre adott válasz ért idén közgazdasági Nobel-díjat.
Sztojcsev Iván
Sajátos módszerrel próbálta modellezni az állapotos női test anatómiáját. Kísérletnek szép volt, de eredményessége kétséges.
hvg.hu
A Stentrode nevű eszköz kisebb, mint egy gyufaszál, és gyakorlatilag agyműtét nélkül lehet elhelyezni a páciensben. Emiatt jóval biztonságosabb lehet a használata.
hvg.hu
Egy nemzetközi tudóscsoport új irányelvei alapján az őssejtkutatás előtt álló évtizedes akadály hárulhat el. A kutatóknak engedélyeznék, hogy korlátozott körülmények között a laboratóriumban hosszabb ideig neveljenek emberi embriókat.
MTI