#kínai-magyar kapcsolatok








Csúszik a köztévé kínai híradója

Várhatóan még hétfőn elindul a német nyelvű hírblokk a köztévén, azonban a tervek szerint ezzel együtt debütáló kínai híradót nem sikerült életre lehelni – tudta meg a hvg.hu. Ahogy arról beszámoltunk, a német hírszolgáltatás azért fontos az állami csatornának, mert az uniós és menekültpolitikája miatt a német sajtó erőteljesen támadta Orbán Viktort. Kérdés, hogyan tudják ezt ellensúlyozni, mivel az éjfél előtt műsorba kerülő saját híradó túl nagy nézettségre még a készítők szerint sem számíthat.





Ötven tehetséges magyart visznek körbe Kínában

A kínai vezetés fontosnak tartja Magyarországhoz fűződő kapcsolatait, elismeri múltbéli és jelenlegi térségbeli szerepét - mondta Lu Hao, a Kínai Kommunista Ifjúsági Szövetség első titkára pénteken, amikor megbeszélést folytatott Csizmadia Norberttel, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tervezéskoordinációért felelős államtitkárával, delegációvezetővel Pekingben.





Összeültek a kínaiak a magyarokkal Budapesten

Magyar-kínai üzleti fórumot tartottak hétfőn Budapesten. Az eseménynek a Nemzeti Külgazdasági Hivatal adott otthont a Közép-kínai Befektetési és Kereskedelmi Vásárt bemutató szemináriumnak és partnertalálkozónak, amelyet a Kínai Befektetés-ösztönzési Ügynökség (CIPA) budapesti képviseletével közösen rendeztek meg.