#Kína

Hat év után ismét külkereskedelmi hiány Kínában

Kínának márciusban minden bizonnyal hiánya keletkezett külkereskedelmében, az import gyors növekedése miatt. Ezt az előzetes becslést közölvén pénteken Pekingben, Csen Dzsi-an kereskedelmi miniszterhelyettes arra is emlékeztetett, hogy Kínának utoljára 2004 áprilisában volt kereskedelmi hiánya.


Elnöki különgépéről hívta fel Obama Hu Csin-taót

Barack Obama amerikai elnök helyi idő szerint csütörtök este egyórás telefonbeszélgetést folytatott kínai kollégájával, Hu Csin-taóval, megvitatva vele egyebek között az iráni atomprogram kérdését és a G20-as csoport hozzájárulását a gazdasági növekedés beindításához - közölte a Fehér Ház.


A Volvo jövője - mit vállalnak a kínaiak?

Március 28-án a Zhejiang Geely Holding és a Ford aláírta a Volvo Car tulajdonjogát érintő részvényvásárlási szerződést. A Volvo svéd márka marad, és folytatja az üzleti és terméktervek sikeres fejlesztését. A felvásárlás biztosítja a Volvo nyereséges növekedését, és remek lehetőség a Volvo terjeszkedésére a fontos kínai piacon és a világ más részein.


Kína is beadta a derekát: kezdődhet az Irán elleni szankciók kidolgozása

Kína hajlandó "komoly tárgyalásokat" kezdeni az ENSZ-ben az iráni atomkérdésről - jelentette be helyi idő szerint szerdán New Yorkban Susan Rice amerikai ENSZ-nagykövet, megerősítve diplomaták korábbi közlését, amely szerint a hat nagyhatalom - közöttük Kína - megállapodott, hogy a következő napokban megkezdik az iráni atomprogram miatti újabb szankciók kidolgozását.




Szigorítják a pekingi, sanghaji metró ellenőrzését

A moszkvai metróban elkövetett öngyilkos merényleteket követően Peking megerősítette a város metróhálózatának biztonsági ellenőrzését, a világkiállításra készülő Sanghajban pedig már ezrek felügyelik a földalatti vasút rendjét - tájékoztattak helyi, városi illetékesek.





A tibeti masztiff a kínai milliomosok új státusszimbóluma

Az Ausztráliában vásárolt ingatlanok, Egyesült Államokból hozatott telivérek és a nagy európai divatházak egyedi tervezésű ruhakölteményei után a szupergazdag kínaiak új státusszimbólumot találtak maguknak: a tibeti masztiffot, egy erős, tagbaszakadt, sűrű bundájú pásztorkutyát.



A Google tengelyt akaszt Kínával

A Pekingből érkezett félreérthetetlen figyelmeztetések dacára a Google nem hajlandó cenzúrázni a találatokat Kínában. A megoldás: mostantól azt, aki a google.cn honlapra kattint, a rendszer átirányítja a hongkongi keresőre, ami nem szűri ki a politikailag kényes találatokat.



Hamarosan Kína fogadja a legtöbb turistát

A jelenlegi tendenciákból arra lehet következtetni, hogy 2015-re Kína lesz a világ első számú turisztikai célországa - közölte Taleb Rifai az ENSZ turisztikai világszervezetének (UNWTO) főtitkára a dél-kínai Hajnan szigeten.


Újabb élelmiszerbotrány Kínában

Újabb élelmiszerbotrány pattant ki Kínában: a hatóságok fényt derítettek arra, hogy a felhasznált étolaj legalább tíz százalékát illegálisan állítják elő, és az olaj erősen mérgező aflatoxinokat tartalmaz.



Tervezik a Twitter kínai oldalát

Kínai felhasználók kínai nyelvű twitteres regisztrációján dolgoznak a közösségi portál alkotói, jóllehet a mikroblog-szolgáltatás továbbra sem érhető el Kínából.



Kína is aggódik az iráni atomprogram miatt

Kína aggódóbb lett az iráni atomprogrammal kapcsolatban a legutóbbi fejlemények miatt, de továbbra is ellenzi, hogy újabb büntetőintézkedéseket vezessenek be Teherán ellen - közölte kedden Jang Csie-csi külügyminiszter.