#katasztrófavédelem



Százezren már biztosan mennek homokzsákot pakolni

Hiába létezik már egy éve a törvény, néhányan komolyan meglepődtek, mikor levelet kaptak az önkormányzattól arról, hogy polgári védelmi kötelezettség terheli őket. Az új rendszer már majdnem teljesen felállt, elvileg százezer felesketett embert lehet majd bevetni a következő nagy árvíz idején. Aki nem megy el homokzsákot pakolni, komoly bírságra számíthat.


Vidéken befejezik a toborzást a polgári védelembe

Teljesen átalakult a polgári védelem rendszere Magyarországon, befejeződik az egy éve megkezdett toborzás, 18 megyében már megalakultak a megyei szervezetek, Budapesten pedig most kezdték a toborzást – mondta Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) főigazgatója a pénteki székesfehérvári állománygyűlést követően újságíróknak.






Megszólalnak a szirénák hétfőn Borsodban

Megszólalnak hétfőn a veszélyre figyelmeztető szirénák Borsod-Abaúj-Zemplén megye több településén, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság a monitoring és lakossági riasztórendszer (MoLaRi) próbáját tartja - tette közzé honlapján az igazgatóság.




Leginkább az emberek okozzák a gázvezetékek sérülését

Tavaly május óta a katasztrófavédelem tűzoltó egységei több mint 250 olyan esetnél avatkoztak be, amelyek gázvezeték sérülése következtében alakultak ki. Az ilyen, többségében emberi mulasztás miatt keletkező károk a szabályok betartásával és nagyobb odafigyeléssel megelőzhetőek lennének - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) pénteken az MTI-vel.


Kiemelt nap augusztus 20. a katasztrófavédelemnél

Augusztus 20-a a katasztrófavédelem számára kiemelt napnak számít, mivel az állami ünnepi rendezvények - különösen a hétfő esti tűzijáték - idején jelentős "embertömeg" biztonságát kell garantálniuk - mondta Bérczi László országos tűzoltósági főfelügyelő csütörtökön az MTI-nek.




Ammóniaszivárgás: senki sem volt veszélyben Székesfehérváron

Sem az embereket, sem a környezetet nem veszélyeztette az a kis mennyiségű ammónia, ami a székesfehérvári Sapa Profiles Kft. eloxáló üzemében szabadult ki múlt vasárnap - ezt a cég vezetősége közölte kedden. A katasztrófavédelemnél megerősítette, hogy senki sem volt veszélyben, de a balesettel kapcsolatban a vállalat nem tett eleget tájékoztatási kötelezettségének.



Leégett egy ház teteje Somogyban

Kigyulladt és teljesen leégett egy 200 négyzetméteres családi ház tetőszerkezete hétfőn Bárdudvarnok határában; a lángok a közeli erdősávra is átterjedtek - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.



A gyújtogató, csóvás ember

„Modern távközlési, bevetés-irányítási, informatikai, valamint az egész országot lefedő, mérő-, érzékelő, lakosságriasztó-rendszereket tart fenn.” (Részlet a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság bemutatkozó dokumentumából.)