Bejelentkeztek a népszavazni akaró kopaszok, és egymilliót kérnek az ATV-től
Személyiségi jogaik vélt megsértése miatt nyújtotta be a számlát a Nemzeti Választási Irodánál feltűnt izmos társaság két tagja. Nem takarták ki a képmásukat.
Személyiségi jogaik vélt megsértése miatt nyújtotta be a számlát a Nemzeti Választási Irodánál feltűnt izmos társaság két tagja. Nem takarták ki a képmásukat.
hvg.hu
Tegnap került pont egy 2011 óta húzódó rendőri hivatali visszaélési ügy végére. Ugyan nem követett el semmi szabálytalanságot egy autós, de "hepciáskodása" miatt a rendőr szorosan megbilincselte, gerincbe térdelte, gyakori beszólások közepette előállította, majd végigrángatta a tatabányai kórházon. Miután a büntetőügyben megállapították a rendőr felelősségét, a kártérítési perben is jogerősen igazat adtak a sofőrnek. Védelmét a Helsinki Bizottság látta el.
hvg.hu
Az NMHH és a Klubrádió perében a Fővárosi bíróság első fokon a rádió javára döntött, de az 1,4 milliárd forintnyi kártérítési követelés helyett kevesebb, mint 2 millió forintnyi vigaszdíjat ítéltek meg nekik.
MTI
A "migránsáradat sokba került a vasúttársaságnak" – állapította meg a Magyar Nemzet –, ugyanis a jelek szerint főként hatósági intézkedések miatt vesztegeltek a vonatok a Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon, s emiatt kellett perkálnia a MÁV-nak.
MTI
A Fővárosi Törvényszék elnöke közölte, nincs mélyrepülésben a magyar igazságszolgáltatás, a hatalmi ágak szétválasztása pedig alapérték. A vörösiszap-katasztrófa ügyében indított kártérítési perekben a bíróságok 260 millió forintnyi kártérítést ítéltek meg a károsultaknak, már csak a MÁV ügyében kell ítéletet hozni.
MTI
Szilánkosra törte egy utas az egyik ellenőr arcát, de a Bors szerint a BKK nem akarja elismerni felelősségét az ügyben. A lap azt írja, hogy a gyermekét egyedül nevelő nőt kirúgták, kártérítést nem kapott, ezért bírósághoz fordult. A támadóját felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. A Bors utóbb helyreigazította a hírt: mint írták, a nőt nem rúgták ki, ő maga kezdeményezte munkaviszonya felbontását.
hvg.hu
Kártérítést követel egy 28 éves szibériai férfi, akinek tönkrement az élete, mert elkezdett játszani a Fallout 4 játékkal.
hvg.hu
Hanyagság gyanúja miatt kell bíróság előtt felelnie az IMF-főigazgatónak egy évekkel ezelőtti busás kártérítés ügyében. Sokáig nem vetődött fel az IMF-vezér felelőssége, most mégis bíróság elé citálják. A hanyagság egy év szabadságvesztéssel és 15 ezer eurós (4,7 millió forintos) pénzbüntetéssel sújtható.
MTI
Zuschlag János ötmillió forintnak megfelelő összeget nyert a rossz börtönviszonyok miatt Strasbourgban. A csalásért elítélt volt MSZP-s saját bevallása szerint arról volt híres a börtönben, hogy mindenért szólt, beadványokat írt. A legnehezebben azt viselte a börtönben, hogy személyiség nélküli gépként kezelték. Szerinte az embernek minden körülmények között ki kell állnia a jogaiért.
hvg.hu
Az Emberi Jogok Európai Bírósága 231 millió forintos kártérítést ítélt meg 43 rabnak a rossz börtönkörülmények miatt - közölte a Magyar Helsinki Bizottság.
hvg.hu
A magyar nő az egyik túlélője volt a 2013. decemberi New York-i vonatbalesetnek, a vasúttársaság peren kívül próbál megegyezni a sérültekkel. A nő több műtéten is átesett már, de járásra képtelen maradt, ezért is kevesli az összeget.
hvg.hu
Első fokon újabb milliós kártérítést ítéltek meg a tescós rablásért elítélt Süveges Péternek a sopronkőhidai fegyházban elszenvedett bánásmód miatt. A férfi, aki korában a budapesti fegyház ellen is nyert, a börtönből azt üzente, elképesztőnek tartja, hogy következményen nélkül tiporhatják sárba az elítéltek emberi jogait a magyarországi börtönökben. Strasbourgban is van egy ügye.
hvg.hu
Több százezer forintot ítélt meg a bíróság egy férfinak, akit egy évvel ezelőtt áruházi tolvajnak néztek a biztonsági őrök Szegeden. A jogszabály szerint egy áruházban csak akkor kérhetik egy táska kinyitását, ha megalapozott a lopás gyanúja, a gyanús viselkedés önmagában kevés – írja a Délmagyarország.
hvg.hu
Többféle segítség és szolgáltatás járhat a légitársaságok utasainak sztrájk miatti járattörlés esetére: ha az utas a járattörlés miatt nem utazik, és visszakéri a pénzt, akkor a jegyár visszatérítését 7 napon belül meg kell kapnia. A légitársaságnak az ellátás mellett kommunikációs eszközöket is fel kell ajánlania az utasoknak, tehát az ingyenes telefonálás és e-mail küldés lehetőségét. Tudnivalók a Lufthansa-sztrájk idejére.
MTI
A választottbírósági eljárás jelenlegi szakaszában Magyarországnak semmiféle fizetési kötelezettsége nem keletkezett a portugál DanCake kekszgyártóval szemben - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A székesfehérvári önkormányzat a jogerős bírósági ítélet ellenére vitatja a kiszabott 20 millió forintos kártérítést, amit egy lebénult kerékpárosnak kell fizetnie, mert rosszul terveztették meg a kerékpárutat.
hvg.hu
Kártérítést igényelhetnek keddtől egy francia pénzalaptól a holokauszt azon túlélői és családtagjaik, akiket annak idején a francia államvasút szállított náci táborokba – adta hírül az AP amerikai hírügynökség.
MTI
A tatai önkormányzat tízezer forint sérelmi díjat vár attól a nőtől, akit felháborított a város pazarló ingatlakezelési gyakorlata és ezt megosztotta ismerőseivel.
hvg.hu
Több százmillió kanadai dollár letétbe helyezésére kötelezett egy kanadai fellebbviteli bíróság helyi idő szerint kedden két dohánycéget, amíg azok megtámadják a Quebec tartományi dohányosoknak megítélt 15 milliárd kanadai dolláros, vagyis átszámítva 3192 milliárd forintos kártérítésről szóló ítéletet.
MTI
Kártérítését perli az államot egy volt amerikai katona, akinek koponyáját egy lehulló hatalmas fenyőtoboz törte be egy nemzeti parkban, és súlyos agysérülést szenvedett.
MTI