Egy 12 és egy 13 éves fiút kapott el a rendőrség, mert kirabolták és megrugdosták unokahúgukat
Mindössze 1200 forintot zsákmányoltak a kislánytól.
Mindössze 1200 forintot zsákmányoltak a kislánytól.
hvg.hu
Ha gyermekünk úgy érzi, hogy egyik tanára nem szereti és igazságtalanul bánik vele, az fájdalommal, dühhel és tehetetlenséggel tölti el. Mit tehet ilyenkor a szülő?
HVG Könyvek
A kamaszok étkezési szokásai eltérőek, de serdülőkorban több fázison is keresztülmehetnek, válogatóssá válhatnak, vagy rendszertelenül étkeznek. Néhányuknál evészavar alakul ki. Mit tehet ilyenkor a szülő?
HVG Könyvek
Amint a gyerekek elég nagyok lesznek, hogy a szülők figyelméért versenyezzenek, a testvérek közti rivalizálás a családi élet részévé válik. Tizenéves korban mindez fokozódhat, ha elkezdik összehasonlítani a sikereiket, önmagukat pedig a másikhoz viszonyítva határozzák meg.
HVG Könyvek
A kamaszok általában már maguk szervezik a társasági eseményeket, bulikat, szigorúan meghúzva a baráti kör határait. Így nyilván lesznek olyanok, akik kimaradnak. Mit mondjon egy szülő, ha lánya lelombozódva közli, hogy minden barátnője megy egy buliba, őt azonban nem hívták meg?
HVG Könyvek
Gyermekünk személyiségének kialakulásával egyre inkább kitekint a saját világából, és elgondolkodik a társadalomban betöltött szerepéről. Képes elvontabban is látni a jövőjét, és hogy mit tehet a világért. De mit tehet egy szülő, ha gyereke bejelenti, hogy részt vesz egy tüntetésen?
HVG Könyvek
A tinédzsereket gyakrabban ragadják el szélsőséges érzelmek, mint a felnőtteket, és gyakran feketén-fehéren látják a világot. Ráadásul önállóan akarják irányítani az életüket. Ha úgy érzik, akadályozzuk őket, frusztrációjukat gyűlöletként élhetik meg.
HVG Könyvek
Arra számít az osztrák egészségügyi miniszter, hogy legalább 200 ezer gyereket beolthatnak nyáron.
MTI
Az államtitkár megerősítette, hogy aki nincs beoltva, és fiatalabb 18 évesnél, csak kísérővel tartózkodhat a színházakban.
K. B.
Öt kamasz a baleset után gyalog menekült a rendőrök elől.
hvg.hu
Idén sorozatban találják meg a vandálok a világörökségi épületet.
hvg.hu
A társukat megverő és megalázó két lány elismerte a bűncselekmények elkövetését.
hvg.hu
Azok a tinédzserek, akik olyan videójátékokkal játszanak, mint a Grand Theft Auto, a Call of Duty vagy a Manhunt, nagyobb eséllyel keverednek verekedésbe az iskolában. Több mint 17 ezer kamaszt vizsgáltak a kutatók.
hvg.hu
A fiút azzal gyanúsították, hogy mindössze 15 évesen egyetlen éjszaka alatt megölt két hajléktalant.
hvg.hu
Egyedül élt Zagyvarékason az a 83 éves asszony, akit a Blikk szerint nyakon szúrt a támadója. A rendőrség egy 29 éves férfit gyanúsít a gyilkossággal.
hvg.hu
Timothée Chalamet rászokik a metamfetaminra a Beautiful Boy című filmben. Az apját, akinek szembesülnie kell fia függőségével, Steve Carell alakítja.
hvg.hu
Korábban beismerő vallomást tett a kamasz, aki a vád szerint két hajléktalant ölt meg Tatabányán, de az utolsó pillanatban változtatott vallomásán.
hvg.hu
„Rettenetesen idegesít, amikor egy halom kérdést teszel fel azzal kapcsolatban, hogy mit csinálok, meg az is, hogy rengeteg írásjelet használsz” – írta egy kamaszlány édesanyjának. Ő pedig elgondolkodott, mire érdemes figyelni csetelés közben.
hvg.hu
Öt embert könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba, de életveszélyben senki sincs.
MTI