Katar után Jemenben is légicsapást hajtott végre Izrael
A hadsereg közlése szerint húszi katonai táborok, a propagandaosztály központja és egy üzemanyag-tároló is szerepeltek a célpontok között. A húszik 35 halottról és 131 sebesültről számoltak be.
A hadsereg közlése szerint húszi katonai táborok, a propagandaosztály központja és egy üzemanyag-tároló is szerepeltek a célpontok között. A húszik 35 halottról és 131 sebesültről számoltak be.
HVG
Kedden este Izrael légicsapást hajtott végre Katarban a Hamász politikai vezetői ellen, akik tűzszüneti tárgyalásokat folytattak.
HVG
Mindent egy lapra tett fel Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő a Hamász Katarban tartózkodó vezetése elleni – friss hírek szerint ráadásul sikertelen – légi csapással. Kockáztatta az USA-hoz fűződő viszonyt, a gázai háború mihamarabbi lezárását és az öbölbeli arab államokkal való kapcsolatok fenntartását, illetve további bővítését.
Az amerikai elnök szerint sem Izrael, sem Amerika céljait nem szolgálta a Hamász vezetői elleni, de Katar területén végrehajtott izraeli légitámadás.
HVG
Erről évértékelőjén beszélt az Európai Bizottság elnöke.
HVG
Donald Trump a hétvégén utolsó figyelmeztetést küldött a palesztin szervezetnek.
HVG
A Gázai övezet legnagyobb, egymilliós városa elleni kiterjedt szárazföldi hadművelet várhatóan a hónap végén indul el.
MTI
A mérkőzést egyébként az olaszok nyerték 5-4-re.
HVG
A támadók egy forgalmas közlekedési csomópontban lövöldöztek.
HVG
A nemzetbiztonsági miniszter azzal vágott vissza, hogy a Gázába hurcolt túszokat nem védi ilyen testület.
HVG
A Hamász azt közölte, megfontolja a javaslatokat.
HVG
A közhangulatnak engedhetett a német kancellár, amikor fegyverszállítási embargót rendelt el a zsidó állammal szemben. De arra is világos a magyarázat, miért nem hajlandó elismerni az önálló palesztin államot.
A belga külügyminiszter egyúttal megígérte, hogy határozott lépéseket tesznek majd az izraeli kormánnyal szemben, valamint az „antiszemitizmus vagy a Hamász dicsőítése” ellen.
MTI
Izrael folyamatos légicsapásokkal készül a Gázaváros elleni invázióra, hétvégén pedig a hadsereg közlése szerint likvidálták a terroristacsoport egyik ismert alakját.
HVG
A most áldozatul esett Ahmad Gáleb er-Rahvi tavaly augusztusban lett a nemzetközileg el nem ismert kormány feje.
MTI
Ilan Weisz volt a Hamász 2023. október 7-i támadásának egyetlen magyar állampolgárságú halálos áldozata, lányát és feleségét 51 nap után engedte szabadon a terrorszervezet az első túszcsere keretein belül.
HVG
A Microsoft izraeli kormányzattal és katonasággal fennálló szerződéseit sérelmezték azok a demonstrálók, akik a cég elnökének irodáját is elfoglalták, ahol amatőr lehallgatókészülékeket is elhelyeztek. A cég válasza nem maradt el.
HVG
A város lakóinak a kitelepítésére az előkészületeket már megkezdték.
MTI
Az első néhány kilométeren nehezen jutottak át a versenyzők, mert a tiltakozók elzárták előlük az utat.
HVG
A gázai éhínség ENSZ általi hivatalos kinyilvánítása ellenére Izrael folytatni kívánja a háborút. Benjamin Netanjahu kormányfő helyzete meggyengült, de Izrael nagy része is ellenzi a palesztin állam létrehozását.