#Ivo Sanader













Óvadék ellenében szabadlábra kerül Ivo Sanader

Ivo Sanadert a Fimi Media néven ismertté vált korrupciós ügyben azzal vádolták, hogy valós és fiktív megrendeléseken keresztül állami cégektől szerzett pénzt, amely nála vagy pártja feketekasszájában kötött ki. A védelemnek csak harmadszori próbálkozás után sikerült elfogadtatnia az óvadékot.







Ezért kaszálta el Sanader 8 és fél éves börtönbüntetését a horvát alkotmánybíróság

A testület nem azt vizsgálta, hogy a volt horvát kormányfő bűnös-e háborús nyerészkedés és korrupció vádjában, hanem azt, hogy pere során sérültek-e alkotmányos jogai. Megállapították, hogy Ivo Sanader számára nem biztosították a méltányos eljáráshoz szükséges feltételeket és jogi védelmet, ezért az ügyet visszautalták a megyei bíróságra.


És akkor Matolcsy György nekiáll arab szigetre alkudni

Kiderült, hogy Vida Ildikó már hónapokkal ezelőtt lemondott a NAV elnöki posztjáról, de csak most “élesedett” a távozási szándék. A Quaestor-károsultak egyelőre csak az alap kártérítést kaphatják, a jegybank új vizekre evezett, körülnézett, majd vásárolt a műkincs piacon. Andy Vajna akár ingyen is rádiófrekvenciához juthat, a Penny Market pedig ingyenes készpénzfelvételt indított a pénztáraiban. Heti gazdasági összefoglaló.