Az Egyesült Államok lefoglalt egy iráni teherhajót, Teherán válaszcsapásokat tervez – videó
Az amerikai fél szerint a hajó megpróbált áthaladni a blokádon.
Az amerikai fél szerint a hajó megpróbált áthaladni a blokádon.
HVG
Az amerikai elnök szerint tisztességes és észszerű megállapodást ajánlanak hétfőn Iránnak, és reméli, hogy elfogadják, mert ha nem, akkor véget vet az iráni gyilkológépezetnek.
HVG
Az USA fenntartotta saját blokádját, így Irán a hétvégén újra lezárta a stratégiai jelentőségű átjárót. Úgy tűnik, az USA és Irán is nyeregben érzi magát, így napokkal a tűzszünet vége elött ismét zsákutcába jutottak a próbálkozások a tárgyalások folytatására. Teheránban még mindig úgy vélik, az idő nekik dolgozik, de a szoros amerikai blokádjával az is kiderült, a tengeri átjáró kétélű fegyver, és Irán gyenge pontja a gazdaság.
Alig egy napig tartott a kritikus kereskedelmi útvonal pénteken bejelentett megnyitása.
HVG
Donald Trump megköszönte, majd közölte, hogy az iráni hajók előtt továbbra is zárva marad a szoros.
HVG
Az amerikai elnök szerint Teherán már „olyan dolgokat is hajlandó megtenni, amelyeket két hónapja még nem”.
MTI
A történelmi amerikai–iráni tárgyalások sikertelenségére az USA az iráni kikötők blokádjának elrendelésével válaszolt. Az eszkaláció eddig sem működött, viszont Teherán további fájdalmat okozhat, amivel a térség, valamint az amerikai és a világgazdaság is pórul járhat.
A béketárgyalások újabb fordulójáról szóló tárgyalások azonban már zajlanak.
MTI
Donald Trump amerikai elnök szerint a tárgyalásokat szervező pakisztáni tábornok, Aszim Munir „kiváló munkát végez”.
HVG
Súlyos válságra utalnak Oroszország gazdasági adatai, ám az iráni háborúnak köszönhetően Moszkva átmenetileg fellélegezhet: az olaj drágul, az USA részlegesen felfüggesztette az orosz olajexport blokádját, így az ország költségvetési bevételei ismét nőni kezdtek.
Az amerikai blokádot a Hormuzi-szorostól keletre érvényesítik, nem engednek át iráni kikötőkből érkező vagy oda tartó hajókat. Az amerikaiak akár a semleges, sőt akár a humanitárius szállítmányt vivő hajókat is átvizsgálhatják. Az amerikaiak nem árulták el, hány hadihajó vesz részt a blokádban, és hogy készek-e tüzet nyitni a blokádot megsértő hajókra.
HVG
A tűzszünet bejelentése után a forgalom elkezdett újraindulni, de Trump blokádbejelentése után órákon belül leállt, már úton lévő tankerek is visszafordultak. Az amerikai blokád olyan (iráni) olaj kivitelét is gátolhatja, ami eddig kijutott, így tovább súlyosbítva az ellátási válságot, tovább emelve az olajárakat.
HVG
Közép-európai idő szerint délután négykor kezdődik az amerikai akció. Az olajárak rögtön megint kilőttek.
HVG
Az Egyesült Államok és Irán nem tudott megállapodásra jutni a közel-keleti háború befejezéséről az iszlámábádi maratoni tárgyalások végén – jelentette be vasárnap J.D. Vance amerikai alelnök. Az iráni média az amerikaiak észszerűtlen követeléséről ír.
HVG
A háború kitörése óta először. Források szerint a művelet célja az volt, hogy növeljék a kereskedelmi hajók átkelésének biztonságát.
HVG
A FIFA szerint logisztikai problémák miatt nem lehet a meccseket áthelyezni.
HVG
Megvannak az utolsó visszalépők. Szabó Bence interjút adott a HVG-nek. Rácz András egy lehetséges hamis zászlós művelet előkészítéséről posztolt. Kiss Ferenc egykori végrehajtó arról beszélt a Partizán műsorában, hogy egy titkosszolgálati tiszt próbált lejáratásra alkalmas anyagokat szerezni tőle. A Hormuzi-szorosnál gyorsan változik a helyzet. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!
A WHO szerint Iránban 3,2 millió ember hagyta el a lakóhelyét.
MTI
Clooney kitart amellett, hogy amikor Trump Iránt fenyegetve közölte, hogy „egy egész civilizáció fog kihalni”, háborús bűncselekménynek számít, azt viszont vállalta, hogy bukott színész.
HVG
A világ két nagy hajótársasága, a Maersk és a Hapag-Lloyd egyelőre nem tekinti biztonságosan használhatónak a szorost, ahol a tűzszünet ellenére nem indult be érdemi forgalom. A forgalom helyreállása ideális körülmények közt is hetekig, hónapokig tartana, de a Vörös-tengert például még mindig kerüli a forgalom, pedig közel egy éve él a tűzszünet a jemeni húszikkal.
HVG