#időskor

A zenélés az egészségen is segíthet

A gyermekkori hangszeres zenélés idős korban élesebben tartja az agyat, és azzal is segít a szellemi és fizikai fittség megőrzésében, hogy oldja a stressz okozta feszültséget az Amerikai Pszichológus Szövetség tanulmánya szerint.


Nem gyűjtött eleget nyugdíjra, 77 évesen hamburgert süt

Egyre több idős amerikai kényszerül arra, hogy 65 éves kora utána is dolgozzon, mivel alig tudott megtakarítani pénzt nyugdíjas éveire, amennyi félretett pénze pedig volt, azt elvitte a 2008-as gazdasági válság. A helyzet ráadásul egyre rosszabb lesz, mivel a baby goom generáció tagjainak többsége a következő években vonul majd nyugdíjba, elegendő pénzük a megélhetéshez nyugdíjas éveikre viszont nem lesz.



Magyarország ismét sereghajtó lett egy EU-toplistán

Az Európai Unión belül leginkább Svédország, Finnország és Dánia kedvez az aktív öregkornak, a legrosszabb feltételek pedig Lengyelországban, Litvániában és Máltán találhatók egy nemzetközi szakértői bizottság szerint. Magyarország a 27 tagú EU-n belül a 23. helyezést szerezte meg a listán.


Ezzel tarthatja kordában nagyszülei agyát

Az olyan szellemi tevékenységek, mint az olvasás, írás, a kártya- és táblajátékok segítenek megőrizni az idős emberek agyának szerkezeti épségét - ismertették tanulmányuk eredményét amerikai kutatók az Észak-Amerikai Radiológiai Társaság (RSNA) éves tudományos ülésén.



Jót tesz a zöld tea a szellemi frissességnek

A rendszeresen zöld teát fogyasztó idős emberek tovább maradnak szellemileg frissek és önellátásra alkalmasak - állapították meg csaknem 14 ezer ember bevonásával készült tanulmányukban japán kutatók. A zöld tea antioxidánsokat tartalmaz, amelyek megvédik a sejteket azoktól a károsodásoktól, melyek betegségekhez vezethetnek.






A sok szex 65 év felett is segít

Életükkel és házasságukkal is elégedettebbek voltak azok az idősebb párok, akiknek a szexuális aktivitása élénk maradt azokhoz képest, akik ritkábban adták át magukat az ilyen jellegű örömöknek - állapították meg tanulmányukban amerikai kutatók.






Betegre szexelik magukat az 50-en felüliek

Az Egyszerűen bonyolult című filmben Alec Baldwin elégedetten csap tekintélyes méretű sörhasára, és csak egy kis szívritmuszavar bonyolítja titkos édeskettesben töltött óráit volt feleségével. A baby-boomerek köszönik, jól vannak, és egészségi állapotuk megőrzése már csak nagy számukat tekintve is létfontosságú.



Betegségre utal, ha nem ismerjük fel a hazugságot

A Kaliforniai Egyetem kutatói szerint az időskori elbutulás egyik első jele lehet az, ha valaki nem ismeri fel a hazugságot vagy a szarkazmust. A felfedezés segíthet a diagnózis mihamarabbi felállításában és a kezelés időben történő elkezdésében.