Felfüggesztettet kapott Szilvásy György testvére
Hűtlen kezelés miatt ítélték el nem jogerősen kedden Szilvásy Istvánt, az Állami Egészségügyi Központ egykori vezetőjét.
Hűtlen kezelés miatt ítélték el nem jogerősen kedden Szilvásy Istvánt, az Állami Egészségügyi Központ egykori vezetőjét.
MTI
Az intézmény egykori gazdasági főigazgatója, Vass Lajos és helyettese hűtlen kezelés vádjával áll bíróság el. Az ügyészség szerint közel 10 millió forintos vagyoni hátrányt okoztak túlárazással és indokolatlan alvállalkozói szerződésekkel.
hvg.hu
Bűncselekmény hiányában felmentette Schwartz Bélát, Ajka szocialista polgármesterét a Veszprémi Törvényszék a jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és zsarolás alól kedden. A Veszprémi Járásbíróság tavaly január 23-ai felmentő ítéletét hagyták helyben. Felmentették az ügy másod- és harmadrendű vádlottját is, akiket hűtlen kezelés bűnsegédletével vádoltak.
MTI
Hűtlen kezelés miatt nem jogerősen hárommillió forintos pénzbüntetésre ítélte kedden a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság Szenteczky Jánost, a fővárosi MSZP alelnökét, a párt csepeli elnökét és frakcióvezetőjét. A politikus az MTI-nek megerősítette a hírt, és azt mondta: fellebbezésben fejti ki az álláspontját az ügyről.
MTI
Több mint 113 millió dollárt, azaz több mint 30 milliárd forint értékű tőkét zárolt az ukrán belügyminisztérium a Viktor Janukovics volt ukrán elnök fiának tulajdonában lévő Összukrajnai Fejlesztési Bankban vezetett számlákon.
MTI
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vádat a Szegedi Járási Ügyészség hat emberrel szemben a KSE-ügyben.
MTI
Indokolatlanul nagy értékű szerződéseket kötöttek 2012 és 2014 között karbantartási munkálatokra a Petz Aladár-kórházban. Vádat emeltek egy kórházi vezető ellen az ügyben. Az illető új bejárati ajtót kapott a nyaralójába cserébe a túlárazott munkákért.
MTI
Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Budapesti Ügyvédi Kamaránál a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda – írja a pénteki Magyar Nemzet a rendőrség tájékoztatása alapján.
MTI
MTI
Magyar Nemzet
Hűtlen kezelés miatt első fokon felfüggesztett börtönbüntetésre és egymillió forint pénzbüntetésre ítélt a bíróság két volt MSZP-s országgyűlési képviselőt - hangzott el a köztévé szerda esti Híradójában.
MTI
A vádhatóság szerint a Petrotel a piaci árnál drágábban vásárolt kőolajat, illetve az önköltség alatti áron értékesítette végtermékeit a Lukoil Europe Holdingsszal lebonyolított ügyletekben egy nem létező adósság törlesztésének álcája alatt.
MTI
A Fővárosi Vízművek értékesítésével összefüggésben, hűtlen kezelés gyanújával indult nyomozás határidejének további meghosszabbítását kezdeményezték, a Fővárosi Csatornázási Művek ügyében további határidő-hosszabbítás nem várható.
hvg.hu
Durva rendellenességeket találhatott az Európai Csalásellenes Hivatal az V. kerületi Város Szíve Programnál, mert a magyar legfőbb ügyésznek, illetve az Európai Bizottságnak is azt javasolták, hogy tegyenek lépéseket az ügyben. Az EB-nek azt írták, talán vissza kellene kérni a projektre nyújtott uniós támogatást.
unknown
Ismeretlen tettes ellen tették a feljelentést, mert szerintük 150 milliárd forintos kár érte a magyar államot.
MTI
Hűtlen kezelés gyanújával hallgatott ki a rendőrség egy személyt pénteken a Magyar Paralimpiai Bizottság ügyeivel összefüggésben. Az illető szabadlábon védekezhet. Az Mno.hu értesülése szerint az illető Gömöri Zsolt, a bizottság volt elnöke.
hvg.hu
Felmentette Kocsis Istvánt, a Magyar Villamos Művek volt vezetőjét a hűtlen kezelés és sikkasztás vádja alól a Kaposvári Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében. Szász Andrást, az MVM volt főtanácsadóját viszont bűnösnek találta Kocsis Istvánnéval együtt.
MTI
Sillabuszt adott Juhász Péter a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársainak a belvárosi ingatlaneladási ügyek megfejtéséhez. Írásos vallomása megerősíti a korábban szóban elmondottakat. A helyi kormánypárti politikusok szerint Juhász csak országos karrierjét építi.
Kálmán Attila
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt tettek feljelentést, miután átvilágították a végrehajtói kamarát. A Magyar Nemzet szerint most az átvilágítókat is kihallgatták az ügyben.
MTI
2003 és 2007 közötti ingatlaneladásokról van szó, a főügyészség szerint nem tárták fel teljes körűen, hogy pontosan mi történt, így további nyomozást rendeltek el hűtlen kezelés gyanúja miatt.
MTI
Egy 2008-as október 23-i ünnepi előadás miatt került bajba Vass Lajos, az Operaház volt főigazgatója. Az M1 Híradója szerint hűtlen kezelés miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
MTI
MTI
hvg.hu
Feljelentést tesz az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) rágalmazás, becsületsértés és jó hírnév megsértése miatt a szervezetet és annak volt, valamint jelenlegi vezetését ért vádak miatt. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda és az Országos Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást az ORÖ-nél ismeretlen tettes ellen.
MTI