Száztizenöt éves korában meghalt Japán legidősebb embere
Kagava Sigeko volt 2021-ben a világ legidősebb nője, aki olimpiai fáklyavivő lehetett.
Kagava Sigeko volt 2021-ben a világ legidősebb nője, aki olimpiai fáklyavivő lehetett.
MTI
Olasz kutatók ezúttal a pszichológia oldaláról közelítették meg a kérdést, hogy miért érik meg bizonyos emberek a 100 éves kort.
HVG
Sokkal nagyobb szerepe van a genetikának abban, hogy milyen soká élünk, mint korábban gondolták – derül ki egy új kutatásból, amely szerint az emberi élettartam körülbelül 55 százaléka örökletes.
HVG
Öt perccel több alvás, két perccel több mozgás és valamivel több zöldség fogyasztása jobb egészséget és így akár plusz éveket is jelenthet valaki számára – állítja egy nagyszabású ausztrál-brit tanulmány. A kutatók közel 60 ezer ember adatainak elemzése nyomán jutottak erre az eredményre.
HVG
Minél kevesebb energiát fordít egy emlős a szaporodásra, annál több energiája marad a szervezetének az öngondoskodásra – összegezhetők egy nemzetközi kutatócsoport tanulmányának meglátásai.
HVG
Évente akár 15 millió ember korai halála is megelőzhető lenne a gyümölcsökben, zöldségekben és magvakban gazdag étkezéssel, valamint a tejtermék- és húsfogyasztás minimálisra korlátozásával – írja éves elemzésében az EAT-Lancet Bizottság.
HVG
Több mint 22 ezer embert ölel fel az a négy tanulmány, amelyet most pszichológusok értékeltek ki olyan szemszögből, ahogyan eddig nem nagyon vizsgálták az embereket.
HVG
Nem újdonság az elképzelés, hogy mélyhűtéssel tartsák életben a testet. Azonban egy új, a tudományos-fantasztikus világba illő módszer sokkal biztonságosabb, kifinomultabb lehet, és arra is módot adna, hogy a lefagyasztott egyén továbbra is kommunikáljon a családtagjaival. Egyelőre csak koncepció, de annak rendkívül izgalmas.
HVG
Egyáltalán nem biztos, hogy a csökkentett kalóriabevitel és az időszakos böjt önmagában hozzájárul a hosszabb élethez – állítják amerikai kutatók, megkérdőjelezve egy mostanság divatos nézetet.
HVG
Elérte már az emberiség a maximálisan lehetséges életkort, vagy még van hova fejlődni? Bár e kérdésről régóta tart a szakmai vita, tudósok ma inkább előbbit tartják valószínűnek, mivel az öregedést okozó élettani folyamatok kikapcsolása csodaszámba menne.
Kayla Barnes-Lentz és Warren Lentz reggel 5-kor kelnek, hiperbárkamrában váltják egymást, vacsorájukat délután fél 6-kor fogyasztják el, és már este 9-kor ágyban vannak. Vajon tényleg megéri ennyit áldozni a hosszú életért? Mit mond a biohack-házaspár?
hvg.hu
A leghosszabb ideig élő állatok közé tartozik a grönlandi cápa, és régóta próbálnak rájönni a tudósok, mi állhat ennek hátterében. Úgy tűnik, megvan a válasz.
HVG
Kutatók szerint nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy aki 100 évnél idősebb, az miért él olyan sokáig. Ugyanakkor vannak olyan tényezők, amiket érdemes figyelembe venni.
HVG
John Tinniswood nemrég ünnepelte a 112. születésnapját. Úgy gondolja, hogy nem nagyon különbözik másoktól.
hvg.hu
A svédországi Karolinska Intézet kutatói az eddigi legnagyobb tudományos vizsgálatot végezték el, hogy kiderüljön, mi segítheti hozzá az embert a 100 éves kor eléréséhez.
hvg.hu
A The Great Escaper lesz nagy valószínűséggel az utolsó filmje, amelyben egy második világháborús, az idősek otthonából megszökő veteránt alakít.
hvg.hu
A pekingi Nemzeti Neurológiai Rendellenességek Központjának kutatói 10 éven át mérték meg időről időre 29 ezer 60 éven felüli ember kognitív állapotát, és fontos megállapításra jutottak.
hvg.hu
Az egyik legfontosabb alapszükséglet a víz, melynek megfelelő fogyasztása egy friss kutatás szerint nemcsak az öregedést lassíthatja, de a betegségektől mentes életet is meghosszabbíthatja.
hvg.hu
A japán kutatók szerint minél alacsonyabb egy férfi szexuális vágya, annál nagyobb az esélye, hogy életét veszíti valamilyen egészségügyi probléma miatt.
hvg.hu
A kávénak sokféle pozitív hatása lehet, és ugyanezt erősítik meg ausztrál kutatók is egy új tanulmányban. Állítólag még a koffeinmentes változat is képes jót tenni a szervezetnek.
hvg.hu