#hirtelen szívhalál


Előjel nélkül csap le a gyermekkori hirtelen szívhalál – ezért sem lehet félvállról venni a sportorvosi vizsgálatot

Ritka betegség a gyermekkori hirtelen szívhalál, évente csak néhány embert érint, a napokban azonban két fiatal is áldozatául esett. A HVG-nek nyilatkozó kardiológus szerint vannak olyan rejtett esetek, amelyeket még egy részletesebb vizsgálat sem képes feltárni. Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.




Miért esnek össze az élsportolók a pályán?

Hétfőn újabb, ereje teljében lévő, folyamatos orvosi felügyelet mellett játszó sportolónak állt meg a szíve, az amerikaifutball-játékos Damar Hamlin jelenleg kritikus állapotban van. Mi áll a szívmegállások mögött, valóban ennyire gyakoriak-e, és mit tehetünk átlagemberként, hogy ne történjen velünk sem hasonló tragédia, ha sportolunk? Erről kérdeztük Dr. Andréka Péter kardiológus főorvost.












Akár hetekkel korábban is észlelhetőek a hirtelen szívhalál tüntetei

Sok esetben akár hetekkel korábban előre jelezhetik egyes tünetek a betegek több mint felénél a hirtelen szívhalált – derült ki egy amerikai kutatásból, amelynek eredményeit az Amerikai Szívtársaság éves tudományos ülésén mutatták be kedden Dallasban. Az érintett középkorú férfiak több mint felénél akár már egy hónappal korábban is figyelmeztető jelek jelentkezhettek.


Hirtelen szívhalál végzett egy csimpánz testvérpárral

Egy ritka, gyakran örökletes betegség, a ritmuszavart okozó jobbkamrai szívizom-elváltozás (ARVC) hirtelen szívhalált okozhat egyébként teljesen egészséges embereknél, leginkább testi megerőltetés következtében. Általában semmiféle tünete nincs, és feltűnően több férfit sújt, mint nőt.