#házasság



Az életben maradás legjobb módja a házasság

A Rochesteri Egyetem új kutatása szerint kiváló módja az életben maradásnak, ha egy támogató házastársnak adjuk a szívünket. Azok a boldog házasságban élő emberek, akik szívkoszorúér bypassműtéten esnek át, több mint háromszor nagyobb valószínűséggel maradnak életben még 15 év múlva is, mint az egyedülállók – derül ki a Health Psychology legfrissebb számában megjelent tanulmányból.




Összeköltözés helyett csak ottalvás

Egy új tanulmány kimutatta, hogy egyre több hosszú távú kapcsolatban élő pár az összeköltözés helyett hetente csupán néhány éjszakát tölt együtt. A kutatás vezetője, Tyler Jamison, a Missouri Egyetem PhD hallgatója fedezte fel ezt a trendet a huszonéves diplomások körében. Az eredményekről a The Journal of Social and Personal Relationships számolt be.



A melegek jogairól vitatkoznak a német politikusok

Az azonos neműek jogairól kezdődött koalíciós vita hétfőn Németországban. Azt próbálják eldönteni a politikusok, hogy tegyenek-e továbbra is különbséget a hagyományos házasság és a bejegyzett partneri viszony között, vagy sem.


Obama lehetővé tenné a melegek házasságát

Barack Obama amerikai elnök el kívánja töröltetni az a szövetségi törvényt, amely egy férfi és egy nő szövetségeként határozza meg a házasságot - ezt Jay Carney fehér házi szóvivőre hivatkozva közölte szerdán a The Washington Post.


Hányféle anyós létezik? Íme néhány típus

Szinte minden párkapcsolatban élő nőnek van anyósa, s ha már van, vele együtt gyakran a problémák is felütik a fejüket. A gyanútlan nő olykor már a bemutatkozáskor megsemmisítő pillantásokban részesül, máskor csupán az esküvő vagy az első gyermek születése után áll be az általános feszültség. De vajon miért olyan nehéz az anyós és a meny kapcsolata?


Elvált Morvai Krisztina és Baló György

A korábbi években már többször felröppent a hír, hogy megromlott Baló György és Morvai Krisztina házassága - sajtóértesülések szerint egy fedél alatt, de külön emeleten éltek. A Jobbik EP képviselője és az egykori tévés szűkszavú közleményben tudatta válásuk hírét.





A szinglik országa lettünk?

A magyar társadalom egyfajta „szingligyárként” működik, soha nem látott mennyiségben bocsátja ki a különböző korosztályokhoz, és mindkét nemhez tartozó, egyedülálló embereket. A reklámok, a média, de még a magas kultúra is folyamatosan az individualizmus, önálló lét dicséretét zengi. A bulvársajtó csámcsog a celebek válásain, lehetetlen magánéletén, a televízió pedig olyasfajta együttélési formákat népszerűsíti, mint az önként jelentkező villalakók túlélési show-ja.


Szabad szerelemből ölni? – Gyilkos indulatok

Önértékelési zavar, bizalmatlanság, a veszteségtől való félelem – e három tényező játssza a főszerepet abban, ha valakinél az átlagosnál jobban eluralkodik az érzelem, ami akár tragédiához is vezethet. Az emberölések közel húsz százalékáért felelős a féltékenység: ezek a szerelemféltésből elkövetett gyilkosságok.


Boldogabbak a gyermektelenek

Egy új tanulmány megcáfolni látszik azt az általános véleményt, hogy a gyerekek boldogabbá teszik a házasságot – különösen igaz ez a fiatal párok esetében. Az eredmények alapján minél több gyereke van egy harminc év alatti párnak, tagjai annál elégedetlenebbek az életükkel. E kor felett azonban már valóban öröm a kicsik jelenléte.


Házasságokat mentett meg a válság

Míg a pénzügyi gondok gyakran egy házasság felbomlásához vezethetnek, ennek ellenkezője is bekövetkezhet. Egy friss felmérés során az amerikai házaspárok több mint negyede úgy nyilatkozott, hogy a válság csak megerősítette a kapcsolatukat.


Királyfik és királylányok: megszületnek-e?

2011 a család éve. Szükség is van a figyelemfelkeltésre. Mert ahogy csökken a házasodási kedv, úgy születik egyre kevesebb gyerek is. Utoljára 1980-ban volt pozitív a népesedési arány Magyarországon. De vannak akik szerint e negatív tendencia megfordítható.