#hackertámadás



Hódmezővásárhelyi hackertámadás: jogerősen negyedmilliós pénzbüntetést kapott a néhai polgármester fia

Az egykori városi cégvezetőt jogerősen is bűnösnek találták az önkormányzat rendszerébe történő illetéktelen behatolásban. A védekezésében sebezhetőségi próbára és többek által használt jelszavakra is hivatkozott, de ezeket nem fogadta el a bíróság. Végül három év után pénzbüntetést kapott a korábbi ítéletekkel szemben.















Megtámadták a Western Digitalt

A Western Digital több szolgáltatását is leállította egy „hálózatbiztonsági incidenst” követően, és folyamatosan vizsgálja a probléma természetét és súlyosságát.


„A rosszfiúknak csak egyszer kell sikeresnek lenniük, a jóknak viszont mindig”

Egyre többen értik meg, hogy a kiberbiztonság ugyanolyan fontos a vállalatok számára, mint a fizikai kockázatok, például az árvizek, vagy földrengések okozta válságok kezelése. A kiberbiztonság trendjeiről, a bűnözők célválasztásáról és a veszélyek elhárításáról Milan Patel, az amerikai BlueVoyant menedzselt biztonsági szolgáltatásaiért felelős igazgatója és egyik alapítója beszélt a HVG-nek.