Drón hatolt be Lettország légterébe, vadászgépeket is riasztottak
A lett védelmi minisztérium közlése szerint az „idegen, pilóta nélküli légi járművet” a vadászgépek lelőtték.
A lett védelmi minisztérium közlése szerint az „idegen, pilóta nélküli légi járművet” a vadászgépek lelőtték.
MTI
A hivatalos forrásból egyelőre meg nem erősített beszámolók szerint az áldozat a krími származású Robert Sagejev első osztályú kapitány, aki annak idején Ukrajna egyetlen tengeralattjárójának, a Zaporizzsjának volt a parancsnoka, amit 2014-ben átadott az oroszoknak.
HVG
A világ legnagyobb búzaexportőreként jegyzett Oroszország a gabonakivitel nagy többségét a fekete-tengeri kikötővárosaiból indítja és az ágazati szereplők egy része szerint az ukrán támadások hatására emelkedésnek indulhatnak az élelmiszerárak a Közel-Keleten és Afrikában is.
HVG
Az orosz elnöknek nem tetszik, hogy az EU és az Egyesült Államok nemrég bekeményített az orosz árnyékflottával szemben.
HVG
Már több mint 260 gyermek fordult az ukrán hatóságokhoz azzal, hogy az oroszok terrortámadások végrehajtására akarták rávenni őket.
MTI
Ez a térség egyik legnagyobb olajfinomítója.
HVG
A támadásban, amellyel Oroszország szerint hadiipari célpontokat vettek célba, hatan meghaltak.
HVG
Az ukrán elnök Dél-Koreát a szorosabb együttműködésre sürgette.
HVG
Ráadásul a Törökországot Ukrajnával összekötő Transz-Balkán gázvezeték közelében - jelentette be Rumen Radev bolgár kormányfő.
HVG
Volodimir Zelenszkij közlése szerint az ukrán erők a frontvonaltól több száz kilométerre lévő Basnyefty-Novojl finomítót, valamint a Szlavnefty-Janosz finomítót támadták.
MTI
Egyre több olyan eset kerül nyilvánosságra, amelyben fiatal nők hozzámennek a frontra készülő vagy akár már halálos ágyukon fekvő katonákhoz, hogy megszerezzék a haláluk után járó kárpótlást.
HVG
Az uniós szankciók keretében befagyasztott orosz vagyon kamataiból juttatott pénzügyi támogatás immár az ötödik ilyen átutalás Ukrajnának, zárolásuk óta a pénzeszközök nyolcmilliárd eurónyi nyereséget termeltek.
MTI
Ezzel is nehezítve a mindennapi életét az oroszoknak.
MTI
MTI
HVG
Az ukrán főváros hét pontját érte rakétatámadás.
HVG
Csaknem az összes ATACMS és PrSM ballisztikus rakétát felhasználták az Irán elleni háborúban, de a Tomahawk manőverező robotrepülőgépekből is jócskán lecsökkent a készletük.
HVG
Az ukrán hatóságok közlése szerint a felvételen látható 52 éves, Jurij keresztnevű férfi túlélte a támadást, de sokkos állapotba került, és repeszsérüléseket szenvedett.
HVG
A Kijev és a többi ukrajnai nagyváros elleni tömeges rakétatámadásokkal, valamint az odesszai kikötő állandó tűz alatt tartásával igyekszik Moszkva eltántorítani Kijevet az orosz hátország elleni támadásoktól. A taktika egyelőre nem működik.
Az ukrán haderő a Wildberries raktárait célozta.
MTI
MTI
HVG
A szakértők szerint a drónt a légvédelem lőhette le, vagy elektronikusan téríthették el.
HVG