Gyurcsány Ferenc megtalálta az abszolútumot, és kiosztotta a magyar társadalmat
Gyurcsány Ferenc szerint az ország nem néz szembe a felelősséggel, és nem becsüli meg a vezetőit, ő azonban Orbán helyett inkább már Kanttól venné át a stafétát.
Gyurcsány Ferenc szerint az ország nem néz szembe a felelősséggel, és nem becsüli meg a vezetőit, ő azonban Orbán helyett inkább már Kanttól venné át a stafétát.
HVG
A volt kormányfő azt mondta: a DK-nak továbbra is tagja maradt, de május 8. óta már nem tartja magát közszereplőnek.
HVG
Bár még mindig archiváltként szerepel, de új borítókép, új profilkép és új bejegyzés is megjelent rajta.
HVG
Egyszerre felelt Tokaj fejlesztéséért, és egyszerre állt ki az alkoholfogyasztás ellen. Szapulja a privatizációt, de ő is abból gazdagodott meg. Szövetkezett a NER gazdasági hátországával, majd gyorsan kiszállt, de állítja, nem gyakoroltak rá nyomást. Portréinterjú Wáberer Györggyel olajszőkítésről, politikáról, Tiktokról, Tokajról, okosgyűrűről, örökségről, de legfőképpen arról, milyen az ember, aki felépítette Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb logisztikai vállalatát.
Kacskovics Mihály Béla
Tóth Jakab
Vörös László
Solymos Kristóf
Bokros Dorottya
Siteri Nóra
„Azt teszem, amit a legtöbb nő tesz ebben a helyzetben” – írta Dobrev Klára.
HVG
Miután világossá vált, hogy Magyar Péter támogatottsága tartós, a DK támadni kezdte a Tisza elnökét, de ez nemcsak a párt szavazóit osztotta meg, hanem az elnökséget is.
HVG
Néhány hét hallgatás után visszatért a Feri.
HVG
Gyurcsány bukását Magyar Péter alapozta meg. Létrehozta azt, amit Gyurcsány hosszú pályafutása alatt nem tudott: egy egyszemélyes, kormányzásra készülő pártot.
Csizmadia Ervin
Dobrev Klára májusban jelentette be, elválnak Gyurcsánnyal, utóbbi vagyonnyilatkozatában azonban még a közös ingatlanok és a közös cég is ugyanúgy szerepel, mint januárban.
hvg.hu
Visszavonulása után Gyurcsány Ferenc Minecraft-szerverét is lelövik.
HVG
A volt miniszterelnök visszavonulása óta először szólalt meg. Szerinte jól döntöttek a Demokratikus Koalíció tagjai, amikor Dobrev Klárát választották meg a párt elnökének.
hvg.hu
Segíti a kormányváltást Gyurcsány Ferenc visszavonulása az ellenzékiek nagy többsége szerint.
hvg.hu
A Demokratikus Koalíció parlamenti frakcióvezetője úgy tudja, hogy újabb krimit ír a párt nemrég lemondott elnöke.
hvg.hu
Mintha megállt volna az idő a DK-s szavazóknál. A párt 9 százalékon állt áprilisban a Publicus mérése szerint, és a közvetlenül Gyurcsány Ferenc lemondása, Dobrev Klára előrelépése utáni kutatásban is ugyanígy 9 százalék jött ki. Elemzünk, magyarázunk.
Átrajzolta a belpolitikai frontvonalakat Gyurcsány Ferenc visszavonulása, nem csoda, hogy még mindig mennek a találgatások a lépés időzítéséről, okáról és a véglegességéről is. De mit mond az, aki akkor volt Gyurcsány politikai főtanácsadója, amikor még az ország első embere volt? Keszthelyi András eddig nem nyilatkozott, pedig ott volt a fontos döntéseknél, az őszödi beszéd elhangzásakor, és még a DK megalapításánál is, amelyben viszont nem értett egyet főnökével, egyben barátjával. A HVG podcastjában kiderült, hogy az őszödi beszédet először keresniük kellett, mert annyit tudtak, hogy kijön egy felvétel, amin „Feri csúnyán beszél”. Mit mondott Gyurcsány arra a tanácsára, hogy vonuljon vissza, míg elül a gyűlölet? Hogyan cserélt kereket sportminiszterként a hivatali kocsin? És vajon mit gondol az exfőtanácsadó Magyar Péterről, aki a NER-ből katapultálva csinálta meg azt, ami Gyurcsánynak nem sikerült? Nézze meg Gergely Zsófia interjúját!
A problémák, megélhetés, infláció és közszolgáltatások mellett a belpolitikai kérdéseké volt a főszerep. Magyar Péterre és a politikát elhagyó Gurcsányra is név szerint kérdeznek.
HVG
A DK egykori elnökének lemondása jóval nagyobb érdeklődést váltott ki, mint a Tisza Párt által a második őszödi beszédként emlegetett leleplezés.
hvg.hu
Dinasztikus váltás helyett több forrásunk szerint inkább Dobrev Klára puccsának köszönhető Gyurcsány Ferenc távozása a közéletből. Elemzők szerint az új vezető alatt sem számíthat a DK a parlamenti küszöb átlépésénél jobb eredményre, de elvihet pár százaléknyi szavazót Magyar Péteréktől. A Momentum viszont nem akar gátja lenni a „rendszerváltásnak”.
Komjáthi Imre, az MSZP elnöke bízik abban, hogy lehetséges együttműködni egy Dobrev Klára vezette DK-val.
HVG