Botka Ferencre emlékezve
A január utolsó napján csendesen elhunyt Botka Ferenc irodalomtörténészt ma kísérik utolsó útjára a kismarosi temetőben. A 82 esztendős irodalmár nevéhez példátlan szakmai teljesítmény kötődik.
A január utolsó napján csendesen elhunyt Botka Ferenc irodalomtörténészt ma kísérik utolsó útjára a kismarosi temetőben. A 82 esztendős irodalmár nevéhez példátlan szakmai teljesítmény kötődik.
unknown
Katonai tiszteletadás mellett temették el Szombathelyen Tóth Tibor nyugállományú rendőr főhadnagyot, azaz "Csupatit", akit Kántor nevű nyomozókutyája tett híressé.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Felháborodott gyászolók közbekiáltásokkal zavarták meg szerdán a beszédet tartó izraeli kormányfőt azon a szertartáson, amit a decemberi tűzvész áldozatainak emlékére rendeztek Beit Orenban. A közbekiáltások annyira elfajultak, hogy Benjamin Netanjahu egy időre levonult a pódiumról, a belügyminiszter pedig távozni kényszerült a helyszínről.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Elhunyt vasárnap Irene Ludwig, az egyik legjelentősebb műgyűjtő, aki férjével együtt több mint 12 ezer műalkotást tudhatott magáénak.
MTI
Nyolcvanhét éves korában november 14-én Münchenben elhunyt Vajda László, a modern magyarországi néprajz megalapítója, a müncheni egyetem nyugalmazott etnológia professzora - tudatta pénteken a budapesti Néprajzi Múzeum.
MTI
A kolontári temetőben helyezték végső nyugalomra a 14 hónapos Angyalkát, aki az öt héttel ezelőtti vörösiszapömlésben vesztette életét.
MTI
Elhunyt Jerry Bock, a Hegedűs a háztetőn című musical zeneszerzője. A Broadway történelmének meghatározó alakját 81 éves korában érte a halál.
unknown
Fájdalom és bűntudat: ez a két érzés keveredik a hozzátartozóját elvesztő emberben. Gyászolunk, megpróbáljuk feldolgozni a veszteséget, sokszor úgy, hogy nem igazán tudjuk, hogyan kellene viselkednünk azzal, akit vigasztalni próbálunk, vagy aki minket vigasztal. S bár a halálról gyakran esik szó, ez még nem ad valódi segítséget ahhoz, hogy kialakíthassuk az elvesztés 21. századi kultúráját.
hvg.hu
Meghalt Hankó Gyula, Szalonna független polgármestere, ezért időközi választás kell tartani a Borsod megyei településen.
MTI
Elhunyt Szekrényi Ágnes, a Nemzeti Kottatár vezetője. A szakembert életének 64. évében, méltósággal viselt rövid szenvedés után csütörtökön érte a halál - közölte a Nemzeti Filharmonikusok igazgatósága.
MTI
Életének 65. évében elhunyt Ulbrich András - tudatta a család az MTI-vel. A tévé- és rádióbemondót szerdára virradóra érte a halál.
MTI
Előadás közben elhunyt a debreceni Csokonai Színház fiatal színésze; Nagy László Zsolt egy szegedi vendégszereplésen lett rosszul - tudatta színháza.
MTI
Elhunyt Cesare Siepi, a második világháború utáni operaénekes sztárnemzedék egyik meghatározó alakja; a basszust hétfőn az egyesült államokbeli Atlantában érte a halál, 87 éves korában.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Hosszú betegség után, 82 éves korában szombaton elhunyt Feledy Gyula, Kossuth-díjas grafikus, festő, Miskolc díszpolgára - tájékoztatta a helyi önkormányzat szóvivője.
MTI
Negyvenhét éves korában elhunyt Manute Bol, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) történetének legmagasabb játékosa.
MTI
Életének kilencvenedik évében a floridai Naplesben elhunyt Elizabeth Post (1920-2010), az etikett nagyasszonya.
MTI
Kilencvenöt esztendős korában, zágrábi otthonában elhunyt hétfőn Zarko Susic, a földkerekség legidősebb sportújságírója.
MTI
A lengyelek könnyes szemmel, szomorúan fogadták szombaton Lech Kaczynski államfő és más magas rangú lengyel vezetők halálhírét.
MTI