Meghalt a Madách Színház színésznője
Várady Viktória súlyos betegség után, életének 41. évében hunyt el. A színház saját halottjának tekinti.
Várady Viktória súlyos betegség után, életének 41. évében hunyt el. A színház saját halottjának tekinti.
hvg.hu
Részvéttáviratot küldött Abdalláh bin Abdel-Azíz halála miatt Orbán Viktor Szaúd-Arábiába.
MTI
A francia Robert Manzon 97 esztendősen halt meg. Ő volt az utolsó túlélő a Forma-1 1950-es, debütáló szezonjából. Manzon hat évig versenyzett, és kétszer állhatott dobogóra.
MTI
Köves Judit a lap főmunkatársa, a külpolitikai rovat helyettes vezetője volt. Évekkel ezelőtt kezdődött súlyos betegsége, életének 86. évében halt meg.
MTI
Ha egy gyermek gyógyíthatatlan betegségben szenved, a haldoklás folyamata alatt több olyan lehetőség is van, melyek megpróbálják megkönnyíteni az utolsó időszakot. A Bátor Tábor Alapítvány, amely közel 10 éve szervez daganatos és krónikus betegséggel kezelt gyermekek számára élményterápiás táborokat, úgy látta, hogy szükség van olyan programra is, amely a gyász feldolgozásában nyújt segítséget az itt maradt családtagok számára. Ebből született a Lélekmadár tábor ötlete.
Zalavári Noémi
42 éves korában elhunyt Khan Bonfils, aki jedimestert játszott a Baljós árnyak címűk Star Wars-epizódban. A színész hirtelen összeesett egy színházi próbán, halálának okát még vizsgálják.
hvg.hu
Zsombolyai János operatőrként jegyezte A tanút, filmrendezőként pedig olyan alkotások fűződtek a nevéhez, mint a Queen 1986-os budapesti koncertjét megörökítő Magic című dokumentumfilm.
hvg.hu
A halál gondolatával már akkor érdemes megbarátkoznunk, amikor életerősek és egészségesek vagyunk, mert így jobban át tudjuk élni az örömöket, és sajnos a fájdalmakat is, de az érzéseink valódibbak lesznek – állítja Singer Magdolna író, veszteségekkel foglalkozó terapeuta. Sokéves hospice-tapasztalataira épülő Mindhalálig című regényéből kiderül: aki nem menekül el a halállal való szembenézés elől, csodákat élhet át. Interjú.
Hercsel Adél
Erkel András a magyar és európai animációs filmgyártás meghatározó alakja volt. Televíziós producerként többek között a HBO, a Disney, a Warner Bros. és a National Geographic médiavállalatoknak szállított filmeket.
MTI
A németországi születésű színésznő azzal került be Hollywood legnagyobb alakjai közé, hogy két egymást követő évben is megnyerte a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat az 1936-os A nagy Ziegfeld és az 1937-es Édes anyaföld című alkotásokért. Utána viszont gyors hanyatlásnak indult a karrierje, és később már átkozta a díjait.
MTI
Szerdán véget ér az a hároméves gyász, amelyet Kim Dzsong Il halálakor hirdettek meg. Megfigyelők szerint ezzel megnyílik az út az előtt, hogy fia, Kim Dzsong Un még inkább előtérbe helyezhesse saját céljait. A Kedves Vezető haláláról tízezrek emlékeztek meg Phenjanban.
MTI
Háromnapos gyász kezdődött Pakisztánban szerdán a tálib fegyveresek terrortámadásában megölt katonaiskolás gyermekek és tanáraik emlékére. A brutális pesavari támadásban az eddigi ismeretek szerint körülbelül 150-en haltak meg.
MTI
Alba hercegnője Spanyolország egyik leggazdagabb aszonya volt. Hétfőn szívpanaszokkal és légzési nehézségekkel szállították kórházba a 88 éves hercegnőt. Miután állapota nem javult, saját kérésére egy nappal később visszavitték palotájába, ahol elhunyt.
MTI
Csepregi Gyula 56 éves volt, hosszú, súlyos betegség után halt meg. A Zeneakadémia tanára, a Magyar Jazz Quartet tagja rengeteg dzsessz- és popzenésszel dolgozott együtt, és számos díjat begyűjtött.
hvg.hu
Acker Bilk dzsesszklarinétors 85 éves volt. 2000-ben torokdaganatot diagnosztizáltak, de felépült, és folytatta koncertjeit, amelyekből az utolsót tavagy augusztusban adta.
MTI
Michael Sata 77 éves volt. Egy, a nyilvánosság számára nem ismert betegséggel kezelték a brit fővárosban. A lusakai kormány titkára megerősítette a hírt.
MTI
Ben Bradlee akkor volt a The Washington Post főszerkesztője, amikor a lap kirobbantotta a Nixon elnök bukásához vezető Watergate-ügyet. Az ő irányítása alatt vált a kissé unalmasnak tartott lap az Egyesült Államok egyik legdinamikusabb és legtekintélyesebb sajtóorgánumává. Bradlee 93 évig élt.
MTI
Ismeretlen okból meghalt a Django depresszióban szenvedő szereplője, Misty Upham. A nőt már csaknem két hete keresték hozzátartozói. A holttestét csütörtökön találták meg Washington államban.
hvg.hu
Polly Bergen 84 évesen hunyt el családja körében. Gregory Peck, Robert Mitchum, Dean Martin és Jerry Lewis partnereként szerepelt hollywoodi filmekben, de még 2012-ben is foglalkoztatott színésznő volt.
MTI
A Bartók Béla Kamarazenekar alapítója, a Zeneakadémia tanára 90 éves korában hunyt el.
MTI