"Az orvosok az első pillanatban megmondták, hogy számíthatunk minden rosszra"
Hogyan gyászol egy édesanya, aki ikreket várt, de elveszítette az egyik kisbabáját? Hogyan maradhat erős a másik gyermekéért?
Hogyan gyászol egy édesanya, aki ikreket várt, de elveszítette az egyik kisbabáját? Hogyan maradhat erős a másik gyermekéért?
Nyugaton az a gond a gyásszal, hogy valójában nem is az elhunytat gyászoljuk, hanem magunkat siratjuk – véli Csöpel láma, akit a Tar falu mellett álló Kőrösi Csoma Emlékparkban látogattunk meg. Milyen a halállal való szembenézés, ha úgy gondoljuk, utána rövidesen újraszületünk?
Czeglédi Fanni
"Fájdalmas kötelességemnek teszek eleget, amikor – a megrendült csend idejének elmúltával, éppen Halottak napján – az emlékező tisztelet gyertyáját gyújtom meg zenésztársamnak, Som Lajosnak, aki a pályámat annak idején egyik meghatározó irányába terelte", írja.
hvg.hu
Harmincéves boncmesteri pályafutása után egy új halottkezelési eljárással próbálja megkönnyíteni a hozzátartozók számára a végső búcsút Lakházi Zsolt. A tanatopraxis során az elhunytak bőrszínét is képes visszaállítani. De mégis miért választják ezt a „szolgáltatást” a hozzátartozók? Egyáltalán: hogyan viszonyulunk a halálhoz mostanság? Hogyan tekint az elmúlásra valaki, aki már tízezer holttestet boncolt fel?
Czeglédi Fanni
A táncdalénekes október 8-án, élete 83. évében hunyt el.
MTI
Az elnök azt kénytelen bizonygatni, hogy tudta a Nigerben elesett őrmester nevét. A gyászoló feleség szerint nem mond igazat.
hvg.hu
Az amerikai elnökön kifogott a részvétnyilvánítás.
hvg.hu
A táncdalénekes egy ezernél is kisebb lélekszámú községben lépett fel szombaton.
unknown
Jake LaMotta 95 évesen tüdőgyulladásban halt meg.
hvg.hu
A rekorder panda magas vérnyomással is küszködött, de igazi sztár volt Kínában, születésnapja szinte nemzeti ünnep volt.
hvg.hu
Bernard Pomerance, az Elefántember írója 76 éves volt, rákban hunyt el.
MTI
A Mozgó Világ prózarovatának szerkesztője kiváló írók sorát indította el a pályán. 66 éves volt.
F.Z.
Kínos képsorok láttak napvilágot Németországban négy nappal a 15 halálos áldozatot követelő barcelonai terrortámadások után.
hvg.hu
A Marvel Comics képregénye nyomán készülő film vancouveri forgatásán egy kaszkadőrnő szenvedett halálos motorbalesetet.
MTI
Az Oscar-díjas színész új filmje premierjén tudta meg egy riportertől, hogy meghalt Sam Shepard.
hvg.hu
Két ember, köztük egy gyerek meghalt, amikor egy kisrepülő egy portugáliai strandon hajtott végre kényszerleszállást.
hvg.hu
Jeanne Moreau a francia filmművészet kiemelkedő alakja, a francia Művészeti Akadémia első női tagja volt.
MTI