Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#gulen

hvg.hu Világ

Trump kiadná Erdogannak a 2016-os puccs állítólagos szervezőjét

Törökország szerint Donald Trump amerikai elnök a napokban megerősítette, kiadná Ankarának azt a Fethullah Gulent, akit Recep Tayyip Erdogan török államfő azzal vádol, ő szervezte a 2016-os törökországi puccskísérletet. Ha igaz a hír, az azt jelenti, hogy a Fehér Ház ura 180 fokos fordulatot hajt végre Törökország-politikájában.

MTI Világ

Trump cáfolja Fethullah Gülen kiadatását

Az amerikai kormány nem vette fontolóra az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő török hitszónok, Fethullah Gülen kiadatását Törökországnak - jelentette ki szombaton Donald Trump amerikai elnök, cáfolva az amerikai sajtóban megjelent értesüléseket.

hvg.hu Világ

Törökország – újabb tömeges letartóztatás

Száz volt rendőr ellen adtak ki letartóztatási parancsot Törökországban azzal a váddal, hogy közük volt a tavalyi törökországi puccskísérlethez. Hasonló vádak alapján eddig már több mint ötvenezer embert vettek őrizetbe az országban, s további 150 ezret bocsátottak el állásukból.

MTI Világ

Nem is Erdogan főellensége állhat a török puccs mögött

A török kormány állításaival ellentétben nem az amerikai száműzetésben élő Fethullah Gülen hitszónok állt a tavaly júliusi törökországi puccskísérlet mögött, a tisztogatásokat pedig már jóval a történtek előtt eltervezte az ankarai vezetés - áll az Európai Unió hírszerzési elemző központjának (INTCEN) jelentésében, amely szerdán kiszivárgott a sajtóban.

Több millió Subaru autó volt sebezhető – távolról lehetett őket kinyitni és beindítani, de az is látszott, merre járnak épp

Több millió Subaru autó volt sebezhető – távolról lehetett őket kinyitni és beindítani, de az is látszott, merre járnak épp

Szűkszavúan tájékoztatott a Vatikán Ferenc pápa állapotáról

Szűkszavúan tájékoztatott a Vatikán Ferenc pápa állapotáról

Az orkánerejű szél miatt jégszobrok lepték el a Balaton déli partját

Az orkánerejű szél miatt jégszobrok lepték el a Balaton déli partját

Öt év fegyházra ítéltek egy 6-os villamoson részegen őrjöngő férfit – videó

Öt év fegyházra ítéltek egy 6-os villamoson részegen őrjöngő férfit – videó

Klein Dávid: Akármekkora plecsnit felvarrok a ruhára, de ami a hegyen történik, abba nem szólhat bele a szponzor – Mérlegen

Klein Dávid: Akármekkora plecsnit felvarrok a ruhára, de ami a hegyen történik, abba nem szólhat bele a szponzor – Mérlegen

A Srí Lanka-i rendőrség a saját menekülő kapitányát körözi

A Srí Lanka-i rendőrség a saját menekülő kapitányát körözi

Az oké, hogy 150 millió forintért már elég jó házimozink lehet, de mi a helyzet a 80-120 ezer forintossal?

Az oké, hogy 150 millió forintért már elég jó házimozink lehet, de mi a helyzet a 80-120 ezer forintossal?

Megszólalt Orbán boszniai szerb szövetségese, akinek az előállítására kiadták a parancsot

Megszólalt Orbán boszniai szerb szövetségese, akinek az előállítására kiadták a parancsot

Kisiklott egy kerozint szállító tehervonat a XVIII. kerületben

Kisiklott egy kerozint szállító tehervonat a XVIII. kerületben

A címlapról ajánljuk