20,5 millió amerikai került az utcára csak áprilisban
Az elmúlt két hónapban 1,2 millió egészségügyi dolgozó veszítette el a munkáját az Egyesült Államokban.
Az elmúlt két hónapban 1,2 millió egészségügyi dolgozó veszítette el a munkáját az Egyesült Államokban.
hvg.hu
A Die Welt német lap tekintette át a járvány okozta helyzetet a térségben, és igyekszik elmagyarázni, hogy mit hozott az eddigi szigor, illetve mi következhet a korlátozások most elindult enyhítése után.
hvg360
Munkaalapú társadalomról beszél akkor, amikor az emberek tömegeinek nincs és nem is lesz munkájuk.
Balavány György
Több százmilliárd forintnyi közbeszerzéssel és pályázattal vigasztalódhatnak a kormányfőhöz legközelebb álló üzletemberek a következő hónapokban. Orbán Viktor ezúttal is a sajátos elveken nyugvó újraelosztást választotta a rászorulók megsegítése helyett.
Gyenis Ágnes
Oroszi Babett
Szabó Yvette
Valódi válságkezelés csak a kormány által meghirdetettnél lényegesen magasabb költségvetési hiány mellett lehetséges – vezeti le a szerző, a Monetáris Tanács volt tagja.Bihari Péter szerint az eddigi kormányzati intézkedések a gazdaság konszolidálására nem alkalmasak, illetve a megértés és szolidaritás teljes hiányáról tanúskodnak az egzisztenciájukban fenyegetett emberek iránt.
Bihari Péter
Hiába az 1197 milliárd eurós gazdaságmentés, több ágazatban csődhullám várható, a regisztrált munkanélküliek száma pedig az év végéig hárommillióra emelkedhet a márciusban regisztrált 2,335 millióról Németországban.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Teljes a leállás az utazási irodáknál, a gyengébb cégek egy-két hónapig bírják, az erősebbek pedig szeptemberig képesek kitartani. Az irodák igyekeznek megtartani az alkalmazottakat, ám ez csak a munkaidő és a -bérek csökkentésével sikerülhet, közben pedig kezelni kell a pénzüket azonnal visszakövetelő ügyfeleket és a nehezen fizető légitársaságokat – mondta a HVG-nek Horváth Balázs, az egyik legnagyobb üzleti utaztatással foglalkozó utazási iroda, a Weco-Travel ügyvezetője. Szerinte a válság utáni talpra állás lassú és részleges lesz.
Röpködnek a tíz- és százmilliárdok, de azok nyomon követése totál reménytelen próbálkozás. Az átírt költségvetés soraiban láthatatlanok.
Nem azt fogják vizsgálni a szabályok enyhítésekor, hogy melyik iparágaknak vagy régióknak lenne gazdaságilag szüksége a nyitásra, hanem az egészségügyi helyzet alapján döntenek – ígérte a miniszterelnök.
hvg.hu
A magyar kormány válságkezelő intézkedéseiből az látszik, hogy megpróbálják tagadni a valóságot. Vendégünk Prinz Dániel közgazdász, a Harvard Egyetem PhD-hallgatója. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
Tóth Richárd
Az ismert közgazdász szerint a fiskális és a monetáris eszközökkel végzett beavatkozások világszerte megbuktak. Felidézi, hogy az 1929-33 nagy válság után is a korábbi recepteket sutba dobó gazdaságpolitika bizonyult sikeresnek, így most is valami újat kell kitalálni – néhány javaslatát vázolja is.
Róna Péter
A magyar kormány sem a munkáltatókat nem támogatja kellőképpen a munkaerő megtartásában, sem a munkavállalókat a válság átvészelésében, ami a vállalati szektor nagy részének a megroggyanásával fog járni. A munkahelyek megmentésének a hiánya óriási és alig helyrehozható károkat okozhat.
Palócz Éva
Hibás diagnózisból hibás terápia következik. Úgy tűnik, a kormány nem érti a jelenlegi válság természetét. (Mellesleg az ellenzék sem igazán.) Ezért a kormány hibásan cselekszik, az ellenzék részben hibásan beszél (hibás javaslatokat tesz).
Bauer Tamás
Az ismert közgazdász, a Párbeszéd országgyűlési képviselője szerint nem igazi válságkezelés, amit a kormány csinál, mert közgazdasági szempontból elégtelen.
Mellár Tamás
A 2,2 billió dollárnyi hatalmas mentőcsomag harmada közvetlen, ingyenes pénzátutalás minden állampolgárnak és jogosult kisvállalkozónak. Alábbi írásában a Világbank volt vezető munkatársa segít megérteni a több szempontból is példátlan amerikai válsághelyzetet.
Dobozi István
Aki viszont eddig szakács volt, elmehet péknek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke azt mondta, lesz még szükség intézkedésekre.
hvg.hu
Nagy, kivilágított célpont lesz a harácsolt vagyon. Nagy, kivilágított felajánlások ideje van. Vélemény.
Hétfőn vázolta fel Orbán Viktor a gazdaságvédelmi akciótervét, de csak nagy vonalakban, a részleteket Palkovics László miniszter mondja el kedden délelőtt 11-től, az operatív törzs tájékoztatásán. Azonban kedden Szijjártó Péter külügyminiszter már elejtett egy-két morzsát.
hvg.hu
Mi lesz a koronavírus-járvány által letarolt gazdasággal? A GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgató-helyettese a kormány tegnap ismertetett akciótervének fényében végigveszi, hogy a gyorsan változó helyzetben megfelelők-e, illetve elegendők-e a szóban forgó intézkedések a válság elhárításához. A 13. havi nyugdíj ötletéről is megvan a véleménye.
Karsai Gábor