#Forma-1

Senna: "Az én életemben folyamatos a nyomás"

Bruno Senna 2010-ben debütál a Forma-1-ben a Campos Meta csapatánál. Családnevével kapcsolatban rögtön felmerül a legendás nagybácsi, a háromszoros világbajnok Ayrton neve. Az unokaöcs azonban nem érzi úgy, hogy emiatt nyomás nehezedne rá. Ha mégis, azt már megszokta.






Räikkönen: ha a Mercedes megfelelő ajánlatot tesz, maradok!

Mindössze egy napig élt Kimi Räikkönen terve, hogy kihagyja a következő Forma-1-es idényt, menedzsere csütörtökön ugyanis már úgy nyilatkozott: a Brawn GP-t felvásárló Mercedes GP megfelelő ajánlata esetén a 2007-ben világbajnok pilóta ott lehet a 2010-es mezőnyben.


Ross Brawn: „csalódtam Buttonban”

Szerdán pont került a McLaren-Räikkönen-Button kérdés végére, a finn pilótával ugyanis nem sikerült megegyezni, így a brit lett a befutó. Azonban mint az várható volt, a BrawnGP csapatánál (mely most már Mercedes GP) csalódtak Button döntése miatt.





Átalakuló Forma-1

Kisebb költségvetésből és számos nagy név nélkül száguld tovább a Forma–1 autóverseny. Több lesz a független, kevesebb a gyári csapat, és fogynak az európai futamok.