#film



Vita Bukarestben: kell-e szinkron minden román filmnek?

Foglalják törvénybe, hogy a jövőben Romániában minden idegen nyelvű filmet szinkronizáljanak! - ezzel a javaslattal állt elő a minap Victor Socaciu román szociáldemokrata képviselő, aki a román "nemzeti identitást" félti a felirattal ellátott filmektől.



A Pál Adrienn kapta a Filmszemle fődíját

Kocsis Ágnes rendező Pál Adrienn című filmje nyerte vasárnap a 42. Magyar Filmszemle fődíját, a külföldön is nagy sikerrel vetített alkotásé lett a szemle közönségdíja is. A rendezői díjat Mundruczó Kornél vehette át. A legjobb kisjátékfilm Till Attila Csicskája lett.


Lehúzta az ismeretterjesztő filmeket a szemlezsűri

Sokszínű és sokrétű témaválasztás, de hibákkal tűzdelt megvalósítás jellemezte a 42. Magyar Filmszemle tudományos és ismeretterjesztő alkotásokat felvonultató mezőnyébe nevezett és beválogatott alkotásokat - értékelt a zsűri vasárnap az Uránia Nemzeti Filmszínházban.






Karlovy Vary készül a nemzetközi filmfesztiválra

Bár a nyugat-csehországi Karlovy Varyban július 1. és 9. között megrendezendő 46. nemzetközi filmfesztivál művészeti programja még nem ismert, a rendezvény néhány újdonságáról már tájékoztatást adott a fesztivál szervező bizottsága.









A fődíjon spórolnak a Titanic Filmfesztivál szervezői

Az anyagi nehézségek miatt a szervezők nem tudják felajánlani a Titanic Filmfesztivál fődíjával eddig járó 10 ezer eurót, a Hullámtörők-díjért viszont így is versenybe szállnak alkotások, bár egy meghívott versenyfilmről le kellett mondania a mustrának - tudatták a 18. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál szervezői.