Es Niu – nagykanállal Mindenszentekkor
Mint annyi más ételt, ezt is a szükség szülte, és az idők során ünnepi fogás vált belőle. Mindenszentekkor még fesztiválja is van Katalóniában.
Mint annyi más ételt, ezt is a szükség szülte, és az idők során ünnepi fogás vált belőle. Mindenszentekkor még fesztiválja is van Katalóniában.
-sz-
November 8-án a Sportarénában Musical Fesztivált rendez a Danubius Music.
hvg.hu
A disznóvágások szezonja ugyan még arrébb van kicsit. De van valami kicsi disznóság, amit sokan bármikor szívesen eszegetnénk, és lehetőleg nem aranyárban, mint ahogy a fesztiválokon mérik. Mert lehet bármely évszak, ott szokott halmozódni a pultokon, hogy jókat lehessen inni rá. Aki idáig nem sejtette, annak mondjuk: ez a töpörtyű.
Marton Levente
Desszertszalonná alakul át november 8-9. között az Iparművészeti Múzeum aulája. Az első SÜTNICAKE Sütemény és Tortafesztivál megrendezésével a szervezők olyan eseményt szeretnének életre hívni, ahol hazánk legjobb cukrászatai, cukrászai mutatják be termékeiket, kreatív alkotásaikat a látogatóknak.
hvg.hu
A restaurátorműhely szakmai titkait, az állatpark és a múzeum kapcsolatát ismerhetik meg, illetve rendhagyó városnéző sétán vehetnek részt azok az érdeklődők, akik ellátogatnak októberben a Múzeumok őszi fesztiváljának rendezvényeire a nyíregyházi Jósa András Múzeumba.
MTI
Legalább harminckét embert taposott halálra a pánikba esett tömeg egy hindu vallási fesztiválon a kelet-indiai Bihar államban pénteken – közölte a rendőrség.
MTI
Az Év sörfőzdéje a miskolci Zip's Brewhouse lett, az Év kézműves söre pedig a Távoli Galaxis - közölték a Főzdefeszt szervezői csütörtökön.
MTI
Az V. Hertelendy Gourmet fesztiválon jártunk szeptember végén, ahol három séf, Dejan Pavlič, Pataky Péter és a házigazda, Hampuk Zsolt húsz gourmet fogása került az asztalra. Remek borokat kóstoltunk, és nagyon jókat beszélgettünk a gasztronómia múltjáról, jelenéről, jövőjéről; megtudhattunk érdekes kulisszatitkokat és hallhattunk markáns véleményeket is. Az interjúkat egy háromrészes sorozatban közöljük, első beszélgető partnerünk Dejan, a szlovéniai Relais & Chateaux Grad Otočec séfje.
Sz. J.
A szeptember 23. és 28. között zajló PLACCC fesztivál arra bíztat, hogy ne csak éljünk a budapesti terekben, hanem éljük is meg őket.
hvg.hu
Ismét új helyszínen, ezúttal Budapest szívében, az Andrássy úton jelenik meg szeptember 20-21-én a Street Food Show-val összekötött Főzdefeszt. Ezen a különleges hétvégén a Clark Ádám tértől a Vajdahunyad várig csak gyalog lehet végigsétálni.
hvg.hu
Kínai internetfüggő-elvonóval, illegális kereszténnyé átnevelő-iskolával és egy testiségre vágyó, harmincéves szűz autista történetével is találkozhatunk az első Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon, amit szeptember 24. és 28. között rendeznek meg.
hvg.hu
Az elmúlt hétvégén ünnepelték a moszkvaiak városuk 867. születésnapját, az alkalomból gasztronómiai fesztivált is tartottak, ahol matrjoskát sütöttek. Igaz a legnagyobb „baba” ökörből volt.
T.S.
47 helyszínen közel 250 programmal jelentkezik a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál október 3. és 19. között: 6 bemutató, 9 ősbemutató és 7 Magyarországon eddig soha nem látott produkció mellett 84 ingyenes program lesz városszerte.
hvg.hu
Mondják, a jó bornak is kell cégér. Leginkább egy ütős címke, egy jó ötlet nyomán. Íme a legújabb:most először kerülnek boros palackokra selfie-k.
hvg.hu
Az évszaknak megfelelő specialitásokkal és programokkal készülnek a szervezők a szeptember 6-7-ikei, idei negyedik etyeki piknikre. Az újhegyi és szépvölgyi borászok szokás szerint nagyszerű vendégborászokat hívnak a pincéikhez.
hvg.hu
Ahogy minden valamirevaló pincészetnek megvan a maga zászlósbora, amibe színe-javát beleadja, úgy a fesztiváloknak is megvan az etalonja. S ez a minden év szeptemberében jegyzett Budavári Borfesztivál.
-gy-
Hogy repül az idő. Hatodik alkalommal fesztiváloznak a libák. Már amelyiknek jó a mája. Orosházáról gágogták be magukat székesfővárosunkba, előbb a Budai Várba, majd a Belvárosba. Libamáj Fesztivál szeptember 5-7. között az Erzsébet téren.
hvg.hu
Csak elsőre tűnik üresnek a fesztivál, a délután a színpadok előtt lézengőkkel éles kontrasztban áll a fesztivál kempingje, ahol egy heringesdobozt sem lehetne már leejteni. Ahogy egyre hűvösebbé válik az idő az estére, úgy válik a zene is egyre pörgősebbé, amire az estig alvók is megérkeznek, hogy újra napfelkeltéig táncoljanak - képriport a B.my.Lake fesztivál első napjáról.
Stiller Ákos
Bejött az időponteltolás, ennyien még soha nem voltak a Szigeten, a rekordszámú közönség azonban eddig ritkán látott tömegjelenetekhez vezetett a teltházas csütörtöki napon. Gerendai Károly szerint jövőre mindenképp megoldást kell találniuk arra, hogy ne történhessen meg olyan, mint ami idén Stromae koncertje előtt.
hvg.hu
Kerítésről csüngtek a fesztiválozók a Sziget zárónapján, ahova még a mindent megtekintő diktátor is kilátogatott. Hajógyári hétvége képekben
Stiller Ákos