Csőbombával akarta felrobbantani a sógorát egy férfi, mert azt hitte, vele csalja a felesége
A bíróság elrendelte a gyanúsított letartóztatását.
A bíróság elrendelte a gyanúsított letartóztatását.
HVG
Meglátta, hogy a barátnője egy másik férfi járművében ül, ezért követni kezdte őket, majd az egyik kereszteződésnél rájuk lőtt.
hvg.hu
Pedig még a vádlott lánya is segített a partnerszerzésben.
hvg.hu
A Telex információi szerint féltékenység állhat a botrány hátterében.
hvg.hu
Az emberrablás előtt a nő egyik férfi ismerősét meg is ütötte.
hvg.hu
A debreceni középiskolás lányok egy fiún vesztek össze, féltékenység miatt történt a késelés.
MTI
Az elkövető féltékenységből támadt a nőre, akit először ököllel ütött, aztán nyúlt a kardért.
hvg.hu
Minősített emberölési kísérlet miatt emeltek vádat az idénymunkásként dolgozó férfi ellen.
hvg.hu
Egy erzsébetvárosi bérház előtt találkozott a két társaság. Előkerült gázpisztoly, baseball ütő és boxer is.
hvg.hu
A feleségnek garázdaság és könnyű testi sértésért kell felelnie.
hvg.hu
A vádlott az ügyészség szerint tudatzavarban szenvedett, amikor elkövette a bűncselekményt.
hvg.hu
Először egy kalapáccsal és egy gumibottal dolgozta meg a nő az autót, de ezzel még nem volt vége a történetnek.
hvg.hu
Egy féltékenységből kialakult vita miatt vette üldözőbe egymást szombaton délelőtt két autó Pécs-Somogyban.
hvg.hu
A fiatal férfit nemzetközi körözés alapján Frankfurtban fogták el a német nyomozók.
hvg.hu
Egy körömi pár italozás közben vitatkozott össze, a férfi pofon ütötte a nőt, aki erre megszúrta.
hvg.hu
Egy tanulmány kimutatta, azok, akik a szakítás után is felajánlják a barátságukat, könnyen lehet, hogy sötét személyiségjegyekkel rendelkeznek – pszichopaták vagy önimádók.
hvg.hu
Szépnek lenni alapvetően nem rossz, sőt, így a kérdés a címben megtévesztőnek tűnhet. Nemcsak azért, mert a szép emberekre többen mosolyognak az utcán, vagy hamarabb rendelhetnek a pincértől, hanem konkrét volúciós és forintosítható haszna is van. Mi viszont most azt a ritkább esetet vizsgáljuk szép emberek és a szépséggel foglalkozó kutatók segítségével, amikor a szépség igenis hátrányos.
HVG Extra A Nő
Elrabolta és agyonlőtte volt barátnőjét egy férfi Nagyváradon – adta hírül a Digi24 román hírtelevízió.
MTI
Felmerült önben a gyanú, hogy megcsalja a párja? – Egy új alkalmazás most abban „segít”, hogy bizonyosságot nyerhessen a feltételezése.
hvg.hu
Öt ember meghalt, legkevesebb húsz megsebesült a kelet-vajdasági Begaszentgyörgy (Zitiste) egy kávéházában, ahol egy férfi géppisztollyal kezdett lövöldözni - közölte a rendőrség szombaton.
MTI