Kiderítették, miért nem kapnak trombózist a téli álmot alvó medvék
Német kutatók svéd barnamedvéktől vettek vért, hogy elemezzék annak összetételét. Az eredmény meglepő volt.
Német kutatók svéd barnamedvéktől vettek vért, hogy elemezzék annak összetételét. Az eredmény meglepő volt.
hvg.hu
Új, eddig nem ismert módot találhattak a Hsziamen Egyetem kutatói az öregedés visszafordítására – a módszert egereken tesztelték, az első eredmények alapján eredményesen.
hvg.hu
Az amerikai Oklahomai Állami Egyetem kutatói szerint a sejtek 37 fehérje segítségével képesek alkalmazkodni a mikrogravitációs környezethez.
hvg.hu
Egy székesfehérvári eseményen ehettek a gyerekek rovarlisztes palacsintát és szárított sáskákat más hasonló csemegék mellett. A kormány képviselői korábban hevesen kikeltek a rovarevés ellen.
hvg.hu
Ausztrál kutatók egy speciális fehérjeinjekciót fejlesztettek, amely kísérleteik során patkányok szívét képes volt regenerálni.
hvg.hu
Jelentősen hatékonyabbá válhat a kemoterápiás kezelés egy új felfedezésnek köszönhetően. Célzott kezelések jöhetnek, melyek jó eséllyel nem járnának súlyos mellékhatásokkal.
MTI
A kínai Westlake Egyetem kutatói szerint sikerült elérniük azt, amiről korábban azt gondolták, hogy lehetetlen: megjósolni, hogyan változik a fehérjék szerkezete.
hvg.hu
Az ausztrál kutatók szerint érdemes lenne az agyban lévő fehérjékre koncentrálni, az egyensúly fenntartásával ugyanis megelőzhető lehet a demencia.
hvg.hu
Az AlphaFold nevű szoftver ugyanazt csinálja, mint más, a fehérje-szerkezet vizsgálatára kitalált megoldás. Ez azonban sokkal gyorsabban és pontosabban dolgozik.
hvg.hu
Az amerikai kutatók a talajban élő mikroorganizmusok vizsgálatakor olyan vírusra bukkantak, ami egy eddig felfedezetlen fehérjét tartalmaz.
hvg.hu
Az ELTE és a Szegedi Tudományegyetem kutatói arra eredményre jutottak, hogy a sokféle betegség kilakulásában szerepet játszó S100 fehérjecsalád körülbelül fele „szabados életet él”, azaz gyakran váltogatja molekuláris partnereit.
MTI
A Szingapúri Műszaki Egyetem mérnökei egy speciális eljárást dolgoztak ki, hogy segítsenek leküzdeni a globális élelmezési problémát.
hvg.hu
Az Ausztrál Nemzeti Egyetem (ANU) kutatói szerint egy újfajta eljárással olyan készítményeket is elő lehetne állítani, amik hatékonyabban lépnek fel bizonyos fertőzőbetegségekkel szemben.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A „digitális biológia” új korszakába repítheti a tudósokat egy algoritmus, amely rövid idő alatt is fehérjék tízmillióiról volt képes adatot szolgáltatni.
hvg.hu
A rákos sejtek és a T-sejtek háborújában utóbbiak kaphatnak erősítést.
HVG
Újfajta megoldással álltak elő az amerikai Rice Egyetem tudósai, ami a jövőben segíthet a daganatos megbetegedések kezelésében. Az egérkísérletek sikeresek voltak, az év végén a klinikai tesztek is elindulhatnak.
hvg.hu
Ezerszer vékonyabb, mint az emberi hajszál, de a DNS-ből épített antenna így is képes észlelni a rádióhullámokat.
hvg.hu
Tudósok egy csoportja létrehozott egy anyagot, amelyet akár az első marsi „téglának” is nevezhetnénk. Csakhogy ebben másfajta alkotóelemek vannak, mint az igazi téglában.
hvg.hu
A legtöbb szakértő szerint a Covid–19 az oltások ellenére is velünk marad, így nagyon fontos az ellene végzett gyógyszerfejlesztés. Ez a kutatás ugyanakkor rendkívül sok időt vesz igénybe, ha nem célzottan keresik a kórokozó Achilles-sarka ellen valószínűleg működő hatóanyagokat. Keserű György Miklós a Természettudományi Kutatóközpont általa vezetett Gyógyszerkémiai Csoportjának egy merőben új módszeréről beszélt az mta.hu-nak, mely alkalmas a gyógyszercélpontokon található hotspotok (a molekulák legjobb kötőhelyei) felkutatására. Ez a SpotXplorer nevű eljárás a Covid–19 mellett rengeteg más betegség ellen is bevethető lesz.
hvg.hu
A biológusok egyik nagy álma, ha előre tudhatnák, hogyan változik egy fehérje alakja, és lesz belőle egyedülálló, háromdimenziós forma – a mesterséges intelligencia ebben is jónak tűnik.
hvg.hu