#fegyverkezés

Sci-fibe illő haditechnikára gyúrna az USA

Az USA helyettes védelmi minisztere szerint muszáj lenne újfajta kiber-, önjáró- és atomfegyvereket fejleszteni, hogy az USA és szövetségesei fenn tudják tartani haditechnikai előnyüket. A 2016-os költségvetés tervében kiemelten támogatják majd a nukleáris fegyverek, a kiberfegyverek, a harcászati űreszközök, újfajta szenzorok, sugárhajtóművek, valamint a vezető nélküli tengeralattjárók fejlesztését.


Iráni atomprogram: kompromisszum és cáfolat

Diplomaták szerint Irán és az Egyesült Államok előzetes egyezségre jutott egy olyan megoldásról, amely Washington reményei szerint csökkentené Teherán atomfegyver-előállítási képességét. Az iráni külügyminisztérium azonban cáfolta szombaton az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozó diplomaták közlését.



Putyinék átlépték a Rubicont, nincs visszaút?

Olyan szintre erősödött az orosz kormány katonai költekezése, ezzel párhuzamosan pedig a lakosság nacionalista érzelmeinek felszítása, hogy az elemzők egy része szerint már nincs visszaút. Az oroszok háborús pályára álltak.


Japán már a légvédelmét erősíti

Kétéltű partraszálló egységeket és drónokat is hadrendbe állít majd Japán, hogy szembeszálljon "Kína egyre kiterjedtebb (katonai) tevékenységével a Japánt övező vizeken és légtérben" – olvasható az új japán nemzetvédelmi stratégiában.





A Hamász második embere elutasítja a fegyverkezés leállítását

A Gázai övezetet irányító Hamász nem hagy fel a fegyverkezéssel - jelentette ki az AP amerikai hírügynökségnek szombaton Musza Abu Marzuk, a radikális iszlamista mozgalom második embere. Nyilatkozata jelzi, milyen nehéz feladatnak ígérkezik az Izrael és a harcos iszlamisták közvetett tárgyalása egy új gázai határegyezményről.


Így fegyverkezik Kína - Nagyítás-fotógaléria

Első repülőgép-hordozójának hadrendbe állítása és tengeri szomszédaival való egyre hevesebb vitái újabb hangsúlyt adnak Kína évek óta zajló fegyverkezésének. A szuperhatalmi státuszra törő ország évtizedes lemaradásban van, de mindent megtesz, megvesz, ellop, lemásol és továbbfejleszt, hogy utolérje az amerikai és orosz haditechnikát.







Slota: Magyarország folyamatosan fegyverkezik

Ján Slota, az ellenzéki Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke szerint a gazdasági csőd felé haladó Magyarország folyamatosan fegyverkezik. A politikus sajnálatosnak tartja, hogy ez a mai Szlovákiában senkit nem érdekel.


Oroszország: a ballisztikus rakéta kudarca

Az első orosz Lopakodó vadászrepülőgépnek félbe kellett szakítania a felszállást a X. Moszkvai Légi és Űrkutatási Szalonon (MAKSZ) a Moszkva melletti Zsukovszkijban, és újra kudarcba fulladt egy Bulava ballisztikus rakéta kilövésére tett kísérlet vasárnap.




Nagy hatótávolsúgú rakétát tesztel Irán

Próbára kész több, saját fejlesztésű iráni rakéta, köztük a földi indítású S-300-as - mondta szerdán a hadsereg egyik tábornoka az IRNA hivatalos iráni hírügynökségnek adott interjújában. Az S-300-as eredetileg orosz rakéta volt, Dmitrij Medvegyev orosz államfő azonban szeptemberben rendeletben tiltotta meg az alkatrész utánpótlás és más fegyverek szállítását Iránnak.