#EU


Eltűnik egy felirat az Apple termékei mellől

Ennyit a karbonsemlegességről, legalábbis annak állításáról: a Watch okosórák és a Mac számítógépek mellől is el kell tüntetnie az Apple-nek az erre vonatkozó feliratokat egy uniós szabályozás miatt.






Szoktunk viccelni azzal, hogy Moldovát könnyű felvenni az EU-ba, hiszen több millióan már most is ott vannak – HVG-interjú a moldáv miniszterelnök-helyettessel

Pangó gazdasággal, intenzív orosz kampánnyal, az ukrajnai háború árnyékában fut neki a választásoknak az EU-párti moldovai kormány. Doina Nistor miniszterelnök-helyettessel, a gazdasági fejlesztésért és digitalizációért felelős tárca vezetőjével beszélgettünk Chisinauban.


A nagy hadicsel: majdnem annyi pénzt húzhat ki a kormány az EU-ból, amennyit az zárolt a jogállami hiányosságok miatt

Sokáig „elvi alapon” ellenezte a kormány az uniós kölcsönből történő fegyverkezést, de mára olyannyira túllépett morális gátlásain, hogy az egyik legnagyobb összeget kérte a haderőfejlesztési SAFE-hitelből. Megnéztük, mire lehet elkölteni a kapott 16,2 milliárd eurót, és ki jár jól ezzel. A közös európai védelmi hitel történelmi jelentőségű, mely gazdasági előnyei mellett számos kockázatot hordoz. Elemzés.





Mit ad nekünk a bértranszparencia? - Mindent az átlátható bérezésről

Egyenlő fizetés az egyenlő értékű munkáért – ez az EU új bértranszparencia-irányelvének legfőbb üzenete, amire 2026-ra minden magyar vállalatnak fel kell készülnie. Épp ezért fontos látni, hogy ez nemcsak egy adminisztratív feladat, hanem egy erős stratégiai lehetőség is: a cégek javíthatják munkáltatói márkájukat, erősíthetik a bizalmat és megelőzhetik a bérfeszültségeket is.




NEUrologus Podcast: Orbán az EU-ban

A magyar miniszterelnök gyakran okoz fejtörést az EU-nak, vétóival, kinevezéseivel és politikai ellenállásával. De tényleg nyomást tud gyakorolni Orbán az EU-ra? Moravecz Katával, a CEU PhD-hallgatójával és az EUrologus szakújságírójával beszélgettünk.