Támogatja az EU üzemanyagadó-javaslatát a legnevesebb német autóipari szakértő
Ferdinand Dudenhöffer neves német autóipari szakértő helyesnek és szükségesnek tartja az üzemanyag-adóztatási rendszer megváltoztatását Európában az EU javaslata alapján.
Ferdinand Dudenhöffer neves német autóipari szakértő helyesnek és szükségesnek tartja az üzemanyag-adóztatási rendszer megváltoztatását Európában az EU javaslata alapján.
MTI
A vártnál valamivel jobban nőtt az amerikai olajtartalék a múlt héten, a benzintartalék viszont a becsültnél jelentősebben csökkent.
MTI
A hő árának támogatása jó megoldás lenne még akkor is, ha azt az áramfogyasztók fizetik meg a végfelhasználói árban, mert ezzel a jelenlegi csaknem 100 milliárd forintos úgynevezett kötelező átvételi (kát) támogatás már az idei évben 30 százalékkal mérséklődhet, később pedig akár felére csökkenhet - fejtette ki Fürjes Balázs, az Ipenerg Ipari Energiafogyasztók Érdekképviselet egyesülés igazgatója szerdán egy sajtóbeszélgetésen.
MTI
Fogyóban a világ olajtartalékai, és ez nehéz időszakot vetít előre egy magyar kutató szerint. És akkor még nem is beszéltünk a Japánban bekövetkezett katasztrófa hatásairól az atomenergia-szektorra nézve.
Szegő Iván Miklós
Energiatakarékossági okokból a gyárak és üzletek zárva tartására szólított fel a japán kormány.
MTI
Vidéken kíván terjeszkedni a Fővárosi Gázművek (Főgáz) Zrt., amely a nyáron Budapesten megnyitja a sűrített földgázzal működő gépjárműveket hajtóanyaggal ellátó első töltőállomását is - közölte Bálint Norbert, a cég szóvivője Nyíregyházán sajtótájékoztatón szerdán.
MTI
A Gazprom által a Kovikta gázmezőért megajánlott árat két minisztérium is túl magasnak találja, ezért nem kizárt, hogy az árverés győzteseként a másik résztvevőt, a Rosneftegazt hirdetik ki - jelentette a Kommerszant című orosz lap szerdán.
MTI
Üzemanyagcellás autót is bemutattak szombaton az Erzsébet téren, igaz, nem üzemanyagcellák hajtották. Az energiatakarékossági világnap előtt mobiltelefont is lehetett biciklivel feltölteni.
Szegő Iván Miklós
Nem ért egyet Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyi államtitkára Lázár János fideszes frakcióvezető módosító javaslatával, amely a megújuló energiát termelő cégek állami támogatását csökkentené.
MTI
Oroszország kedden felújította olajszállításait Fehéroroszországba, és ezzel lezárult az immár tradicionálissá vált év eleji árvita - jelentette be Transznyefty orosz vezetéküzemeltető szóvivője kedden.
MTI
Életünk során annyi időt töltünk a munkahelyünkön, hogy jóformán azt mondhatjuk, az a második otthonunk. A Zöldtér cikksorozatának második része az irodai életben megvalósítható környezetvédelmi tippeket sorakoztatja fel.
hvg.hu
A háztartási költségek sok családnál komoly tételt jelentenek, nem hátrány tehát, ha a tarsolyunkban van néhány pénztárcakímélő ötlet, amelyekkel nem csak saját költségvetésünket javíthatjuk, de a környezetet is óvhatjuk - írja a Zöldtér.
hvg.hu
A hidrogén a legegyszerűbb elem, hiszen csak egy protonból és egy elektronból áll. Ráadásul ebből az anyagból van a legtöbb az univerzumban, tehát adja magát a kérdés: miért nem a használjuk nagyobb mértékben a hidrogénnel működő üzemanyagcellákat energiaforrásnak?
hvg.hu
Széles a palettája az Observer szerkesztői által megkérdezett szakértőknek, akik az előttünk álló 25 évet átívelő jóslatokba bocsátkoztak az internetes trendektől kezdve a gazdaságon és a környezetvédelmen át a sport témaköréig. Lássuk, mivel számolhatunk az előttünk álló negyed évszázadban.
hvg.hu
A magyar áramtőzsdén az induláskor regisztrált tízről 22-re emelkedett a tagok száma, és további hét társasággal folynak tárgyalások a csatlakozásról.
MTI
MTI
Napi Gazdaság
Több változásról is beszélt egy konferencián Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyi államtitkára.
MTI
MTI
Napi Gazdaság
Az amerikai Purdue egyetem kutatói legújabb eredményének hírére fellélegezhetnek a hatalmas benzintemetők gazdái: a General Motorsszal kötött együttműködés értelmében ugyanis hamarosan olyan módszert fejlesztenek ki, amely a forró kipufogógázból képes energiát visszanyerni.
hvg.hu
Áram nélkül maradt 16 ezer ember Fejér és Komárom megyében - tájékoztatta Egyházi Nikoletta, az E.ON áramszolgáltató sajtóreferense szombaton az MTI-t.
MTI
A tehéntrágya felhasználásával több ezer háztartás energiaellátását fedező villamos áramot fejleszthet egy óriási kínai tejfarm.
hvg.hu
Magyarország Észtország és Koszovó mellett sereghajtó a közép-kelet-európai régióban a vízi energia hasznosításában, bár vízi erőforrásokban mindhárom ország bővelkedik - állapítja meg a KPMG legújabb energetikai tanulmánya.
MTI