#energetika


Az atomhalált is bevették a módosult rezsitörvényekbe

Több energetikai tárgyú törvényt is módosított hétfőn a parlament: az egyik újdonság, hogy 2015 végéig kell vízórát felszerelni a ma még mérő nélküli, átalánydíjas fogyasztóknál. A kormányzati előterjesztést 246 igen szavazattal, 53 nem ellenében, 33 tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés.



Ennyi pénzt vihet el a paksi blokkok üzemídő-hosszabbítása

Egy megawatt gázturbinás egység fajlagos beruházási költsége 125 millió forint. Elvileg ennek harmadából kijön a paksi atomerőművi blokkok üzemidő-hosszabbításának fajlagos költsége. Vagyis: egy blokk (500 MW) kevesebb, mint 20 milliárd forintból üzemeltethető tovább – írja a Napi Gazdaság.


Lakások százezreit kellene lebontani Magyarországon

A hazai lakóingatlanok 70 százaléka elavult, minden tizedik – azaz több százezer lakás – pedig annyira rossz állapotban van, hogy már felújítani sem lenne érdemes – derül ki egy felmérésből. A legelterjedtebb lakástípus brutális mennyiségű energiát használ el.



Nehéz idők járnak Magyarországon az áramtermelőkre

Közel ötödével csökkent a január-augusztusi árameladások forintértéke, 320,3 milliárd forintról 259,1 milliárd forintra – írta keddi számában a Napi Gazdaság, amely szerint egyre kevesebb áramot termelnek a gáz felhasználásával áramot előállító erőművek Magyarországon.





Párizsban rontottak a csehekre a románok

82 millió eurós kárpótlást követel a román állami tulajdonban lévő Electrica S. A. energetikai társaság a Cseh Energetikai Művektől (CEZ) a privatizációs szerződés állítólagos megsértéséért.


Passzívházak, energiatakarékos házak, milyet építsünk?

Az energetikai szempontból korszerűtlen építmények egyre nehezebben értékesíthetők, emellett a jelenleg felhasznált energiaforrások gyorsan szűkülnek, így az épületek tervezése és építése során egyre fontosabb az üzemeltetési költségek leszorítása. Jönnek a nullafogyasztású, sőt, az energitermelő épületek.



Chikán: Mindenki leállt a bizonytalanság miatt

A kecskeméti Graboplast-telepen naperőmű kerül az épületek tetejére. A múlt héten megjelent hírrel kapcsolatban az újdonság az, hogy az így megtermelt áramot a beruházó nem az államilag garantált, a piacinál jóval magasabb áron adja le a rendszernek, hanem saját maga értékesíti. A hazai zöldenergia-termelés megoldókulcsáról és az almát a körtével keverő összehasonlításokról kérdeztük a napenergia-termelésbe beruházó cég vezetőjét, ifj. Chikán Attilát.


"Nem az oroszoktól, a saját hülyeségünktől félek"

Az új paksi atomerőmű építésre egyre intenzívebben jelentkező Roszatom képes lehet finanszírozni a kormányzati víziót, de kérdéses, lehet-e ezt politikai arcvesztés nélkül véghezvinni. „Az a kérdés, hogy a magyar kormány adott esetben el tudja-e engedni a kilincset, ha abba az oroszok már áramot vezettek” – fogalmazott az Energiaklub által szervezett, Paksi bővítés – Kényszerek és kockázatok című konferencián Deák András, a Magyar Külügyi Intézet szakértője. Az orosz nyomulásról és a realitásokról kérdeztük.


Elkelt a 220 milliós Paks II. médiatender

Nem volt verseny a legkorábban 12 év múlva induló Paks II. beruházás népszerűsítésére kiírt pályázaton, egy cég jelentkezett ugyanis mindössze, s az IMG meg is nyerte az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. 220 milliós médiatenderét.



Ponta: Románia energetikailag független lesz

Victor Ponta miniszterelnök szerint Románia öt-tíz éven belül energetikai szempontból függetlenné válik - írta hétfői számában a Krónika című erdélyi napilap a politikus egy hétvégi nyilatkozatát idézve.


Orbán bombaüzletnek tartja, a német tőke menekül

A német energiamultik visszavonulót fújtak a veszteségeik miatt a kelet-európai földgázpiacról. Bár az Orbán-kormány szereti úgy láttatni, hogy az E.On gázüzletágának a megvásárlásával visszaszerezte a kamrakulcsot, és egy jó megtérülési üzletet kötött, az E.On magyarországi veszteségei gondolkodóba ejthették volna.