#elfogták



Elfogták a pilismaróti lövöldözőt

Elfogták pénteken azt a férfit, aki rálőtt egy 33 éves férfira szerda este Pilisszentkereszt és Pilismarót között, az erdei úton - tudta meg rendőrségi forrásból szombaton az MTI.








Rózsa-ügy: elfogták a vád szökésben lévő koronatanúját

Bolíviában elfogták az úgynevezett Rózsa-ügy egyik fontos szereplőjét, a vád koronatanúját, aki a vallomása után megszökött, és a rejtekhelyéről azt üzente, hogy erőszakkal kényszerítették ki belőle az ellenzéki politikusokat terhelő tanúvallomást - jelentette kedden a helyi sajtó


Hamis tízezresekkel fizettek Hódmezővásárhelyen

Hamis tízezreseket hozott forgalomba egy háromtagú bűnbanda Hódmezővásárhelyen és Mártélyon az elmúlt két hétben; a rendőrök gyorsan a csapat nyomára bukkantak, és elfogták őket – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t.





Elfogták az egyik Rózsaszín Párducot

Egy ausztriai rablás tettesét, a Rózsaszín Párducok nevű nemzetközi ékszertolvajbanda egyik feltételezett tagját fogták el Montenegró és Szerbia határán - közölte kedden az Interpol.